Időseket próbáltak átvágni a már szinte ósdi módszerrel

Kecső (Kečovo) |

<div>Két nyugdíjast szemeltek ki az &bdquo;unokázók&rdquo; a Rozsnyói járásban található faluban, ezúttal azonban jól végződött a dolog.</div>

Az esetet a polgármester jelentette a rendőrségnek, és a gyors közbelépésnek köszönhetően meglett a pénz.Egy magyarul beszélő férfi hívott fel telefonon egy 64 éves nyugdíjas asszonyt azzal, hogy a fia balesetet szenvedett Magyarországon, kórházba szállították, nem tudja személyesen felhívni telefonon, de sürgősen szüksége van 1800 euróra az okozott kár megtérítésére. A csaló külön hangsúlyozta, hogy a dologról ne szóljon senkinek, a pénzért pedig küld egy taxist, aki elviszi azt egy salgótarjáni benzinkútra. A taxi nemsokára meg is érkezett a ház elé, az asszony pedig átadta a pénzt. A szerencséje az volt, hogy egy másik falubeli éberebb volt nála. A csaló ugyanis egy 80 éves nyugdíjas asszonyt is felhívott, hasonló szöveggel, csak tőle 3000 eurót akart kicsalni. Az asszony azt mondta, nincs ennyi pénze és letette a telefont, de észrevette, hogy a ház előtt már ott is van a taxi a pénzért. Ekkor hívta fel a polgármestert, aki riasztotta a rendőrséget. A taxist őrizetbe vették, kihallgatták, az 1800 eurót visszaadták az első károsultnak, a nyomozás tovább folyik.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?