Kitüntették a fiatal mozdonyvezetőt, mert időben lefékezte a vonatot

Slivka László mindössze hat éve dolgozik mozdonyvezetőként, de nagyon élvezi a feladatát
Nagytárkány/Csörgő (Čerhov) |

A nagytárkányi származású, mindössze 26 éves Slivka László mozdonyvezető számára 2020. szeptember 22-e sokkal rosszabbul is végződhetett volna, de mégis megkönnyebbülten gondol vissza az aznap történtekre. Nemrégiben kitüntetést kapott azért, mert megőrizte lélekjelenlétét és gyorsan cselekedett: bár az autó közben legördült a sínekről, időben behúzta a tehervonat vészféket és még a sorompó előtt sikerült megállítania a tehervonatot.

Újságírói pályafutásom során többször is ültem már a mozdonyvezető fülkében, s nem tagadom, hogy minden alkalommal picit attól rettegtem, mi történne, ha elénk kerülne valaki vagy valami és nem tudnánk időben megállni. Bár a mozdonyvezetői szakma sokak szerint olyan mint bármelyik más, én mégis azt hiszem, bátor ember az, aki egy több száz tonnából álló szerelvény legelején ülve hajt előre, sokszor szó szerint a látatlanba. Rossz láthatósági viszonyok mellett valóban nagy odafigyelésre van szükség, de a baj jó időjárásban, több száz méteres látótávolság mellett is megtörténhet. Egy mozdony és az azt követő, esetenként akár több száz tonnából álló kocsisor megállításához nem kevés távolságra van szükség. A nagytárkányi származású Slivka Lászlónak múlt év szeptemberében hasonló tapasztalatban volt része, amikor egy üres vagonokból álló szerelvénnyel robogott Kassáról Tiszacsernyő irányába. Nagyjából félúton, Csörgő település határában több kilométeren át egy nyílegyenes szakasz vezet. A szakaszon van egy sorompóval ellátott átkelő, melyet messziről is jól látni. Ezért amikor a sorompók előtt bő hétszáz méterrel Slivka László észrevette a rendőri villogókat és a lámpákat, egyértelmű volt számára, hogy valami történt az átkelőnél. Azonnal ráfékezett, és a baleset helyszíne előtt mintegy száz méterrel sikerült megállítani a vonatot. Szerencsére nem történt baj, a szükséges rendőrségi formalitások lebonyolítása után, némi késéssel épségben célba juttatta a szerelvényt.

„Nem reszkettek a térdeim, de ez egy olyan pillanat volt, amikor még a tapasztaltabbak is átértékelnék a hozzáállásukat. Akkor lélegeztem fel igazán, amikor mindennek vége lett. Ennél az átkelőnél már korábban is meg kellett állnom, volt úgy, hogy egy teherautó elakadt rajta. Bár a gépjármű nem volt a síneken és a rendőrök is a helyszínen voltak, előre értesítettek, hogy baleset történt. Az átkelőnél sohasem szabad kockáztatni” – ismételte Slivka a jól ismert mondatot.


Nagy teher, hosszú féktáv

Egy robogó vonat féktávja a mozdony mögé csatolt kocsik számától és a rakomány súlyától függően akár több száz méter is lehet. A mozdonyvezetőnek esélye nincs megállni rövid távon belül. Az elmúlt évek során, konkrétan a szóban forgó szakaszon is több szerencsétlenség, nemrégiben pedig egy tragikus kimenetelű baleset is történt. Az illetékes szervek különféle figyelemfelkeltő kampányok segítségével próbálják figyelmeztetni a járművezetőket, de még így is sok szerencsétlenség történik a vasúti és közúti csomópontokon.

„Édesapám évek óta buszsofőrként dolgozik. Mindig azt tanácsolja nekem, hogy ha dolgozni megyek, hagyjam otthon a gondolataimat. A munkában csak a feladatra szabad koncentrálni” – mondta Slivka. Ha a vonat elindul, elég néhány másodperccel később reagálni, és egy apró hiba végzetes eseménnyé válhat. A fiatalember elmondása szerint pusztán a véletlennek köszönhető, hogy ZSSK Cargo állami teherfuvarozó cég mozdonyvezetőként végezte. Az iskola elvégzése után rövidesen édesanyja szólt neki, hogy mozdonyvezetőket keresnek a vállalatnál. Bejelentkezett, felvették, elvégezte a szükséges tanfolyamokat, jelenleg pedig főként Tiszacsernyő és Kassa között vezeti a vonatokat. Gyors és határozott cselekedetéért – mellyel a szóban forgó súlyos balesetet is megelőzte – a vállalat igazgatósága nemrégiben egy kitüntetésben részesítette.

„Jól esett, hogy gondoltak rám, de én erre úgy nézek, hogy ez minden személy- és tehervonatot vezető mozdonyvezető kitüntetése. Sohasem hittem volna, hogy egyszer én is ezt fogom csinálni, de jó döntés volt, mert kivételes munkám és kollégáim vannak. A sofőröktől végezetül azt kérem, legyenek óvatosak, mert sokszor egy pillantáson múlik az élet” – zárta Slivka László.

(CargoInfo, Németi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?