Huzavona a szepsi egyházi iskola építése körül

Szepsi |

<p align="JUSTIFY">Lakossági fórumot szervezett a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont szülői szövetsége, a Jövőért Alapítvány és az iskolaközpont vezetői.</p>

A lakosokat főleg az érdekelte, miért húzódik évek óta az iskolaközpont felépítése. Most sem tudta megmondani senki, mikor kezdődhet el a munka, de az kiderült, hogy az a Jövőért Alapítvány tulajdonában lévő területen inkább jégpályát építene a város. A fórumon túlnyomórészt az egyházi iskolába járó diákok szülei voltak jelen, és ott volt Slavomír Borovský polgármester, a 13 fős képviselő-testületből kilencen, az egyházi iskolaközpont vezetősége, a Jövőért Alapítvány és a szülői szövetség képviselői, illetve Zachariaš István megyei képviselő, aki az alapítvány egyik kurátora, Szepsi volt polgármestere is. „Azt kérjük a várostól, segítsen megoldani a problémát, meggyorsítani a folyamatot. Nem értjük, hogy ha megvan a pénz, miért nem lehet elkezdeni a munkálatokat” – mondta Nagy István iskolaigazgató. Az iskolaközpont jelenleg „albérletben” működik, három helyen a városban, tanári szobák, szaktantermek nélkül. A mintegy 200 gyerek szülei várják a pozitív változást.

Iskola vagy jégpálya?

„A Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont költözne be az új komplexumba, de az épület az alapítványé marad. Az iskola fenntartója a kassai katolikus érsekség. Az alapítvány vezetése leszögezte, ha felépül az iskola, és a katolikus egyház nem lenne jó gazdája az oktatási intézménynek, változhat a fenntartó státusza, az az alapítvány maradna. De ez a jövő zenéje. Most az építkezést kell megoldani. A polgármester a képviselők előtt bejelentette, hogy az alapítvány területén jégpályát hoznának létre, ami azt bizonyítja, hogy nem akarják ezt az iskolát” – nyilatkozta Bartók Csaba, az iskolaközpont felépítésén munkálkodó Jövőért Alapítvány elnöke. Hozzátette, az alapítvány a határidők szorításában van, hiszen a magyar kormánytól kapott 3 millió eurós támogatás felhasználásának határideje sem végtelen. „A pénz nem parkolhat évekig egy letéti számlán. Ahogy megkaptuk, ugyanúgy el is vehetik tőlünk, ezért ez mindenki felelőssége” – magyarázta Bartók.

Rendet kell tenni

A polgármester azt mondta, nem ellenzi az iskolaépítést, de rendbe kell tenni a dolgokat. Szerinte a probléma még 2014-ben alakult ki, akkor, amikor kijelölték az iskola építésére szánt telket. „Amikor Zachariaš Istvántól átvettem a város irányítását, megegyeztünk az iskola felépítésében. Megkezdődött a tervezési folyamat, de az építési bizottság három tagja az engedély visszavonását kérte a kassai építésügyi hivataltól azzal az indokkal, hogy a tervek eltérnek a szabályoktól. Ebben az ügyben nem a város, hanem a hivatal dönt” – mondta Slavomír Borovský. A polgármester szerint most a városrendezési terv a fő akadály, amely nem tartalmazza konkrétan, hogy iskola épülhet az említett területen. „Az utolsó, az építkezéssel kapcsolatos határozatot december 28-án kaptuk meg, a testületnek február végéig kell döntenie a területrendezési terv módosításáról. Szerintem az lenne a megoldás, ha a város ingyen az egyházi iskola rendelkezésére bocsáthatná a telket” – mondta Borovský, akinek felszólalását a jelenlévők bekiabálásokkal és pfujolással szakították félbe. A polgármester elhagyta a termet. A városi képviselők felzúdultak. A gyűlésen elhangzottak szerint az alapítványnak a város, az alapítvány egyik létrehozója közel 1,4 hektárt bocsátott rendelkezésére még az előző városvezetés idején, 2014-ben. Mivel a város senkinek nem ajándékozhat közvagyont, koncessziós szerződést kötöttek, melynek értelmében az alapítvány 99 évig tulajdonosa az ingatlannak. Ehhez a területhez az alapítvány még 1,7 hektárt vásárolt. Amikor minden szakhatósági engedély és az építkezési engedély az alapítvány tulajdonában volt, az önkormányzat építészeti bizottsága megtámadta az építkezést. Közben befejeződtek a kötelező archeológiai feltárások is. A képviselők a gyűlésen elmondták, a bizottság három tagja a polgármester utasítására tette feljelentést. A régi városrendezési terv nem tartalmazta konkrétan, hogy az említett területeken iskola épülhet, bár a szakemberek azon a véleményen vannak, hogy a közösségi tér (občianska vybavenosť) ahogy a régi városrendezési terv fogalmaz, így is értelmezhető. Közben a polgármester beperelte az alapítványt a város nevében, a képviselők azonban visszavonatták a bírósági beadványt. A polgármester ezután, arra hivatkozva, hogy érvénytelen, megtámadta a koncessziós szerződést, és eladásra kínálta a területet az alapítványnak. Magyarországról sürgették az építkezést, a város azonban feltételként szabta, hogy az alapítvány álljon el a koncessziós szerződéstől, mert akkor később sem perelhető vissza a telek ára. A fő gond, hogy az előző önkormányzatnak az 1,4 hektáros területről szóló határozata, melynek értelmében 99 évre az alapítvány rendelkezésére bocsátják a parcellát, érvényben volt. A képviselők végül megerősítették az eredeti, a koncessziós szerződésről szóló 2014-es határozatot. A polgármester közben töröltette a kataszteri bejegyzésben az alapítványt, mint tulajdonost. Ennek visszaírása folyamatban van.

Ellentmondások

„Nem a mostani, hanem az előző városvezetés hibázott. Amikor a kórháztól megvették a területet, nem szerezték be a szükséges engedélyeket, ezért az építési hivatal nem tud döntést hozni. A jégpályára szükség van, de nem feltétlenül az iskolának szánt területen kell felépülnie. További három helyet kell találni, melyek közül a Szlovák Jégkorongszövetség fogja kiválasztani a megfelelőt. Persze erre csak akkor kerül sor, ha a képviselők jóváhagyják a tervet” – mondta Borovský.

Pásztor Péter építészmérnök a fórumon bemutatta az iskola látványtervét. „A polgármestertől ígéretet kaptuk a városrendezési terv módosításának jóváhagyására. Az viszont furcsa, hogy pont most jött a képbe egy hokipálya létrehozásának terve is. Képtelenek vagyunk eligazodni a polgármester nyilatkozatain, egyik szavával ellentmond a másiknak, mindenkinek segítséget ígér, de a tettei ennek ellentmondanak, reméljük most már pozitív változások állnak be” – mondta Bartók Csaba.

A jégpálya felépítése egyébként már régebben téma a városban, de más helyre tervezték. Az iskolaépítésre szánt terület ezzel kapcsolatban csak a nagygyűlés összehívása után került szóba, és jelent meg tervként a polgármester facebook-oldalán. A gyűlés előtt Borovský a képviselőkkel is találkozott ez ügyben, akik visszautasították az elképzelést. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?