PUNTIGÁN JÓZSEFLosonc. Huszonöt éves a losonci magyar óvoda. Az első önálló magyar csoport 1990 őszén nyílt meg egy Vasúti utca épületében, tizenkét gyerekkel és két óvónővel. Az osztály 1991 szeptemberében a Füleki úti szlovák óvoda része lett.
Huszonöt éves a losonci magyar óvoda
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14329726055006_12.jpg.webp?itok=Mkq5vfON)
PUNTIGÁN JÓZSEF
Losonc. Huszonöt éves a losonci magyar óvoda. Az első önálló magyar csoport 1990 őszén nyílt meg egy Vasúti utca épületében, tizenkét gyerekkel és két óvónővel. Az osztály 1991 szeptemberében a Füleki úti szlovák óvoda része lett. Itt 1997-ben megnyílt az újabb magyar csoport, majd 2002-ben a harmadik is. 2003-ban az épületet eladták, az óvodának el kellett költöznie, és a megszűnés fenyegette. A helyzetet összefogással sikerült megoldani. Az új óvodai helyiségeket a Losonci Magyar Tannyelvű Alapiskola éttermében alakították ki, az óvoda pedig az iskola része lett.
Elsősorban volt és jelenlegi óvodások, szüleik és az óvodapedagógusok számára szerették volna megteremteni a találkozás lehetőségét. Az egykori óvodások között akadnak ismert sportolók, művész, költő, zenész. Az ünnepi műsorban ők, és a jelenlegi óvodások mutatkoztak be.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.