Huszonhárommillió éves időutazás

Az élettelen természet egyik igen figyelemreméltó emléke, az alsó miocén geológiai korszakban, azaz bő huszonhárommillió évvel ezelőtt keletkezett, ritkán előforduló földtani metszet, amelyet Nógrád szlovákiai részén, Csákányháza peremén találhatunk meg.

Csákányháza/Čakanovce

Amikor a 19. században igen nagy iramban elindult a nógrádi barnaszénvagyon feltárása, számos geológiai érdekesség bukkant elő. Ilyen a csákányházi geológiai metszet is, amely az úgynevezett Iboly táró kibontásával, az ahhoz vezető út kiépítésével került elő az alig húszcentis, legnagyobb vastagságnál is fél méteresnél vékonyabb humuszréteg alól.

Ősi homokpadok

Akkoriban nem is tulajdonítottak ennek nagyobb jelentőséget, a helyiek viszont fejteni kezdték a homokot és a kavicsot az építkezésekhez. Csak 1990-ben kapott védettséget ez a hely, a turisták általi látogatottságát nem lehetett felmérni, de a geológusok igen kedvelt és ismert kutató- és bemutatóhelye lett. Az mindenképpen előnyére válna a helynek, ha nem tengelytörő utakon kellene megközelíteni és embermagasságú gyomon kellene átvágnia magát a látványért a látogatónak.

Mi benne a különleges?

Csákányháza szélén előbukkannak a Cseres hegység nyugati szélének azon részei, amelyeken a miocén kor utolsó tengerének üledékei és a felettük települő szárazföldi rétegek igen látványosan megőrződtek. A földtani szelvény alsó részén azonosították a geológusok a felhagyott homokbányában a mintegy 20 millió éves tengeri homokkövet. Ezen a rétegen ferdén rétegezett homokkő található, rendkívül szép formákat mutatva. Az, hogy ezek ilyen ferde rétegekként maradtak fenn, arra utal, hogy egykor a tenger alatti áramlatok formálták a követ. A figyelmes szemlélődő a változatos barna és sárga színeket mutató rétegek közt számos vékony héjú kagylómaradványt is felfedezhet. Ezek előfordulása szakemberek szerint egy mélyebb tengeri, az árapály szint alatti ülepedésre utal. Nem szabad bolygatni a lelőhelyet, azzal is meg kell elégedni, hogy fényképezőgéppel vadásszuk le és gyűjtjük be a Lutraria sanna maxima, Lutrarira sanna major, Isocardia subtransversa major és a Thracia dollfusi nevű kagylókat. Ezeket a fajokat 1972-ben azonosították. A csákányházi geológiai profil dombján található kavicsbányában már szárazföldi folyóvízi kavics és homok bukkan ki a felszínre, a geológusok ezt a részben kibányászott réteget is az alsó miocén 19-20 millió évvel ezelőtti idejére sorolták be. Az egykori folyó medrében és a széles ártereken ezek a leülepedett rétegek néhány helyen zöldes, lila és vöröses színű agyagos üledékekbe váltanak át. Ezek az elszíneződések még eredetileg a tengermelléki tavak fenekén keletkeztek, ülepedéssel. A falu feletti, beszédes nevű Kővágó-hegy nyugati oldalában újabb érdekes kőzetekkel találkozhatunk. Itt már a világosszürke riodácit-tufa fordul elő, amely eredetileg tűzhányók tevékenységének következménye, a forró vulkáni hamufelhőből lehulló anyag képezi. Ezek felett, a korabeli mocsarakban jött létre az a barnaszénréteg, amely igen ígéretesnek látszott kezdetben, de ma már sehol sem bányásszák a vidéken. A vidéken elég gyakori a barnakőszén, a jó minőségű barnaszén a miocén és az oligocén geológiai korszakok között alakult ki. A helyenként négy és hat méter vastag, olykor 600-700 méter vastagságú pala fedőréteg alatt található értékes nyersanyagot főleg lejtős aknákkal tárták fel. A fűtőértékét 22 000 kilojoule-ban állapították meg. A nép az olykor öngyulladástól füstölgő, kénes, fura szagot adó anyagot büdöskőnek nevezte el.