Horváth főszerepben

Somorja. Létfontosságú három ponttal gyarapította gyűjteményét vasárnap délután a kiesőjelölt somorjai csapat, mely a gútaiak legyőzésével nagy lépést tett a bentmaradás kiharcolása felé vezető rögös úton.

A sérült gólzsák Csápai nélkül pályára lépő hazaiakat a Vág-partiak már a taálkozó elején sokkolták. A gútaiak első kontráját ugyanis a 10. percben Ledeczky góllá értékesítette. A folytatásban nehezen lendültek játékba a csallóköziek, a vendégek ugyanis gólveszélyes ellentámadásaikkal továbbra is sakkban tartották Horváth Laciékat. A hazai fölény ellenére az első játékrészben már nem változott az eredmény. Fordulás után azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést a vendéglátók. Az 59. percben közel álltak az egyenlítéshez, ám Miklós lövése a kapufán csattant. Négy perccel később az ŠTK legrutinosabb labdarúgója, Horváth mintegy tizennégy méterről pontosan célzott, lövése a „vinkliben” landolt. Elkeseredetten rohamoztak a Kiss Béla–Sánka László edzőpáros által irányított hazaiak, újabb gólt azonban csak az összecsapás hajrájában sikerült elérniük. A 80. percben ismét a somorjaiak karmestere, volt eredményes. A vendégek védője a büntetőterületen belül kézzel ért a labdához, a megítélt büntetőből újfent Horváth húzott hasznot. A játék képe alapján megérdemelten nyertek a hazaiak, ám az élcsoportban tanyázó gútaiak bizony jól megizzasztották őket. Šamorín–Kolárovo 2:1 (1:0). Gólok: 63. és 80. Horváth, ill. 10. Adamovič. A mérkőzést 180 néző előtt Ábel vezette. Sárga lap: Horváth, ill. Németh K. ŠAMORĺN: Pörsök–Almási, Valacsay, Duducz, Čierňava, Miklós, Molnár, Horváth, Soós E. Rigó (75. Göndör), Čiernik (87. Kulich). KOLÁROVO: Kantár–Záhoran, Rajčáni, Andrášik, Skalnický (71. Tamási), Nagy G. (80. Mrska), Hornáček, Máté, Németh K., Ledeczký Adamovič. (bg, ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?