Homokföveny lett a Vág torkolata Komáromnál

Duna
Komárom |

Az alacsony vízállás miatt hatalmas homokfövennyé terebélyesedett a vízpart a Duna és a Vág összefolyásánál, az ún. spiccnél.

Olyan területek válnak száraz lábbal megközelíthetővé, amelyeket máskor mély víz borít. A napokban a komáromiak számára attrakcióvá vált a torkolat, sorra készülnek a felvételek a nem mindennapi látványról.

A lakosok mindennapi életét, már ami a vízellátást illeti, azonban nem befolyásolja a folyók alacsony vízállása. Patrik Rumantól, a KOMVaK Víz- és Csatornaművek igazgatójától megtudtuk, sem az ivóvíz mennyiségére, sem a minőségére nincs hatással a Duna alacsony vízállása.

„20–25 méter mélyről nyerjük az ivóvizet, számunkra nem a Duna, hanem a talajvíz szintje a mérvadó, ami viszont egyelőre nem csökkent” – tette hozzá. Ennek megfelelően semmilyen korlátozó intézkedést nem kellett bevezetniük sem Komáromban, sem azokon a településeken, amelyek vízellátását a társaság végzi. „Vállalatunk számára nem okozott gondot az alacsony vízállás, sőt, ennek köszönhetően a mederpart alsóbb részein is el tudjuk végezni a karbantartási munkákat, a part megerősítését, amire máskor nincs lehetőség – mondta Fekete György, a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat komáromi részlegének igazgatója. – A kanálisokban is van víz, közepes értékeket mérünk, inkább a túlmelegedéssel van gond, oxigénhiány léphet fel, ami halpusztuláshoz vezethet. A Holt-Vág vízszintjét a horgászokkal egyeztetve a múlt héten 25 centiméterrel megemeltük.” 

Kapcsolódó cikkünk

Ezúttal nem kellett korlátozni az öntözést sem, mint 2003-ban, amikor 12 órában maximalizálták az öntözés időtartamát. A Duna szlovákiai szakaszán egyébként nincs hajózási tilalom, a Közlekedési Hivatal (Dopravný úrad) illetékese lapunknak elmondta, a hajóskapitányoknak kell tudniuk, hogy az aktuális vízállás megfelel-e hajójuk számára, vállalhatják-e az utat. „A kapitányok felelősségteljesen állnak a kérdésben, eddig ugyanis még egyetlen megfeneklett hajóról sem érkezett bejelentés” – tette hozzá.

A sekély vízből viszont sorra kerülnek elő a második világháborús robbanószerkezetek a Duna magyarországi partjainál. A kemma.hu információja szerint augusztus 20-án Dunaalmáson egy, 21-én Nyergesújfalu mellett egy horgászhelyen 4 páncéltörő lövedéket találtak, majd Dél-Komáromban riasztották a tűzszerészeket. Szerencsére gyújtószerkezet nem volt a gránátokban. A szakemberek viszont arra figyelmeztetnek, hogy ha valaki ilyen robbanószerkezetet talál, semmiképpen ne nyúljon hozzá, várja meg a szakembereket, akik elszállítják azokat.


A legalacsonyabb vízállás


Az MTI tájékoztatása szerint a Duna magyarországi szakaszán 24 órán belül három helyen is megdőlt a valaha mért legalacsonyabb vízállás rekordja, az előrejelzések szerint további vízszintcsökkenés már nem várható. Szlovákiában az idei legalacsonyabb vízállást szerda reggel mérték Dévénynél, 103 cm-t. „Ez az érték csupán 42 százaléka az augusztusi sokéves átlagnak, tudtuk meg Alena Blahovától, a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet hidrológusától. Medvénél, Komáromnál és Párkánynál kedden volt a legalacsonyabb a vízhozam, ám ezeken a szakaszokon a vízhozamot a bősi vízerőműnél átengedett víz mennyisége befolyásolja.

Az előrejelzések szerint vasárnapig a Duna németországi és osztrák szakaszán kiadós esők várhatók, helyenként 20–50 mm is eshet, és nálunk is lehet csapadékra számítani. Ennek köszönhetően stabilizálódhat Duna vízszintje.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?