Holttest a Vágban

Ifjúságfalva |

<p>Egyelőre nem tudni, gyilkosság áldozta lett-e vagy öngyilkosságot követett-e el az a 24 éves fiatalember, akinek holttestét, halántékánál lőtt sebbel, szombaton este fél 11 tájban találták meg az Ifjúságfalvához tartozó Kis-szigeten, a Vág folyóban. A rendőrség gyilkosság ügyében indított nyomozást – tudtuk meg Božena Bruchterovától, a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivőjétől.</p>

Az elhunyt Jozef P. táskáját még pénteken fedezték fel a tó partján, ezt követően kezdte őt keresni a rendőrség. Vasárnap búvárok segítségével újra átkutatták az érintett folyószakaszt, és ekkor a vízből előkerült a lőfegyver is. A boncolás megállapította, hogy egész közelről érte a lövés az áldozatot, a ballisztikai vizsgálat eredményére azonban még várni kell. A rövid csövű fegyver egy komáromi férfié volt, aki azonban már korábban jelentette, hogy ellopták tőle. Értesülésünk szerint a fiatalember az ifjúságfalvai gyermekotthon lakója volt, főiskolára kezdett járni, de otthagyta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?