Holnap kezdődik Komáromban a katonai fúvószenei fesztivál

Olomouc
Komárom |

A 2. Nemzetközi Katonai Fúvószenei fesztivál programja az egész napot lefedi.

Délelőtt a város különböző pontjain fognak rövid „hívogatókkal“ kedveskedni a járókelőknek a zenekarok, akik aztán 14.00-kor a Lehár parkban megkoszorúzzák Lehár Ferenc szobrát. A belépőjegyhez kötött program 15.00-kor kezdődik a Tiszti Pavilon udvarában. Mint köztudott, a világhírű zeneszerző mellett édesapja, id. Lehár Ferenc is katonazenekari karmester volt. „Kétévente rendezzük ezt a fesztivált, melynek repertoárja nemcsak indulókból áll. Három ország hadügyminisztériumának katonai zenekara vesz részt rajta, akik az országukba látogató államfőknek szoktak játszani” – közölte a Lehár Ferenc Polgári Társulás nevében annak vezetője, Klemen Terézia. A fellépők között olyan együtteseket találunk, mint a Vojenská hudba Olomouc, a 25. Klapka György Lövészdandár zenekara, ill. a Vojenská hudba OSSR Banská Bystrica.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?