Hol van már a tavalyi hó?

Magas-Tátra/Felsősajó (Vyšná Slaná)/Sajóréde (Rejdová). Az utóbbi hetek szokatlanul enyhe időjárása főként a síközpontokat működtetőknek okoz jelentős anyagi károkat.

Akik a síelésről kénytelenek lemondani, az aquaparkokat választjákTASR-felvételA Felsősajón működő Július sípályára hóágyúk segítségével 20-25 centi vastag hóréteget szórtak ugyan, de már az is elolvadt. A síszezon így még nem kezdődhetett meg. Két síelni vágyó csoport jelentkezését például márciusra helyezték át abban a reményben, hogy a tél talán később köszönt be. A sajórédei sípálya működtetői is karácsony és szilveszter környékére várták a nagy hasznot, de hiába. Ráadásul nekik nincs hóágyújuk, pusztán az időjárás kegyeitől függenek. Pedig néhány évvel ezelőtt minden télen hegyekben állt a hó ezen a vidéken. A veszteséget inkább nem is számolják. Szerintük az elkövetkező években a nagyobb síközpontok vesztesége elérheti akár a milliós nagyságrendet is.

A Magas-Tátrában megvannak ugyan a feltételek a síelésre, de nem egy központot be kellett zárni az évszakhoz képest szokatlanul enyhe időjárás miatt. Több helyen egyéb programot találnak ki a turisták szórakoztatására, hogy ne mondják le a szobafoglalásokat. Van, ahol paintball-pályát építettek, hogy aki síelni jött, de a kevés hó miatt nem tud, azt használhassa – ingyen. A nulla fok feletti hőmérséklet és a magas páratartalom miatt nem szórhatják be műhóval a lesiklópályákat. Ahol ezt korábban megtették, ott a hó nedves, rossz minőségű, síelésre alkalmatlan.

A turisták többsége, akik a síelésről kénytelenek lemondani, az aquaparkokat és a gyógyfürdőket választja. „Annak köszönhetően, hogy nincs hó a hegyekben valóban több vendégünk van” – mondta Ján Profant, a poprádi AyuaCity marketingigazgatója. Az ilyenkor megszokottnál nagyobb a látogatottsága a liptószentmiklósi és a Tatralandia aquaparknak is. Sokan indulnak túrázni a hegyekbe. Az orosz, magyar és cseh turisták pedig több időt töltenek a vendéglőkben, ami némi kompenzációt jelent a vállalkozóknak a gyenge szezonban. (kov, dem)

Szélvész pusztított a Tátrában

A Tátrai Nemzeti Park erdészei a napokban mérik fel a múlt heti szélviharok okozta károkat. „Néhány ezer fát csavart ki a vihar” – mondta a társaság szóvivője, Marián Šturcel. Az erdészek hamarosan pótolják a veszteségeket. A vihar péntek éjjel 2,5–3 millió koronás kárt okozott az épületekben, a hétvégére várt szélrohamok azonban elmaradtak. A csütörtökön kihirdetett rendkívüli állapotot feloldották. (TASR)

Hová érdemes utazni?

Jók a síelési feltételek a Csorba-tó környékén és a Plejsy szabadidőközpontban, a többi pályán csak korlátozottan, vagy egyáltalán nem lehet síelni. Egyelőre nyitva állnak a turisták előtt Ždiar, Jasenská Dolina, a Rózsahegyi sípark, Čachovo-Selce és Polomka-Bučík sípályái. Néhány népszerűbb terepen – például Donovaly, Veľká Rača – nincs elég hó. Jasná látogatóit továbbra is a közeli pályákra irányítják át. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?