SZÁZ ILDIKÓVágsellye. A város gazdasági helyzete volt ismét a terítéken a legutóbbi önkormányzati ülésen.
Hitelt vett fel Vágsellye
SZÁZ ILDIKÓ
Vágsellye. A város gazdasági helyzete volt ismét a terítéken a legutóbbi önkormányzati ülésen. Az első félévben semmilyen változásokat nem hagytak jóvá a büdzsét illetően, a polgármester 25 költségvetési intézkedést vezetett be a város optimális gazdasági működése céljból.
A tervek szerint júniusig 6,35 millió eurónak kellett volna befolyni a városkasszába, de csak a remélt összeg 38,47 százalékával gyarapodott a büdzsé. Tavaly ugyanebben az időszakban 243 287 euróval több bevétele volt a városnak. Adó jellegű bevételekből is csak a tervezett összeg 52,21 százaléka folyt be. Ebadóból, a tervezett 19 ezer eurónak csupán a 76,79 százalékát sikerült bevasalni az állattartóktól, ami 1752 euróval kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Csökkent a város bérleti adóból származó bevétele is 14 635 euróval. A városi szabadidőközpontban és a kultúrházban felmondtak néhány korábbi bérleti szerződét, részben ezzel magyarázható a hiány. A város sikeresen pályázott, útjavításra 17 109 eurót kapott a közlekedésügyi tárcától, fák ültetésére, artézi kutak helyrehozatalára, új játszótér építésére több mint 7 ezer euró támogatást kapott különféle alapokból. Városi telkek eladásából a remélt bevételnek csupán 9,7 százaléka került a városi büdzsébe az első félévben, jobb bevételt remélnek a második félévben, mivel a közelmúltban néhány sikeres telekeladást sikerült lebonyolítani.
Vágsellye önkormányzata az év második felében 400 ezer euró hitelt szeretne felvenni különféle beruházásokra. A városi MeT Kft. nyereségéből 45 ezer euró bevételre számítottak Vágsellyén, a pénzt művelődési programra szánták, ám a cég veszteséges volt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.