Hídavatás holnaptól vasárnapig

Holnap 11 órakor adják át az újjáépült Mária Valéria hidat. Arra, hogy az 1944-ben felrobbantott folyami átjáró ismét összekösse a Duna két partján lévő városokat, Esztergom és Párkány lakóinak 57 évet kellett várnia. Érthető, a két település vezetése mindent megtesz azért, hogy az ünnepélyes hídavató emlékezetes legyen.

Az ünnepélyes hídavatón jelen lesz a két miniszterelnök: Orbán Viktor és Mikuláš Dzurinda, az EU küldöttsége és több miniszter. Az alábbiakban azokból a programokból adunk ízelítőt, amelyek Párkányban zajlanak holnaptól vasárnapig.

A hídavató után a Szabadság téren délután kettőkor kezdődik az Ifjú Szívek műsora, majd a hídfőnél korabeli öltözékben vonul fel a Szent György Lovagrend. A Szabadság téren 17 órakor koncertek kezdődnek, fellép a Stonebridge BB, Moonlight RIO, M-system, hat órakor pedig a VMK-ban lesz az ünnepi képviselő-testületi ülés, melyen díjakat adnak át azoknak a személyeknek, szervezeteknek, akik, illetve amelyek fontos szerepet játszottak a híd újjáépítésében.

Pénteken a program reggel tíz órakor a Szabadság téren kezdődik az Accord Music Band koncertjével. Délben ugyanitt lesz a Szlovák–Magyar Baráti Társaság Pozsonyi Központjának műsora. Egy órakor a sportpályán focigálát szerveznek, két órakor a Szabadság téren kezdődik a Senzus buli. Egy órával később a Danubius moziban Híd-filmeket vetítenek. Fél órával később a Szabadság téren kezdődik a Csemadok műsora, hat órakor ugyanitt ad koncertet a Dili Trió. 18.30-kor a városi hivatalban tudományos fórum lesz. A Szabadság téren nyolc órakor kezdődik a táncmulatság, talpalávalóról az Akustik gondoskodik, éjszaka fél tizenegykor lesz a V-Tech koncert és a hajnalig tartó diszkó.

Szombaton kilenc órakor zenével ébresztik a város lakóit. A Szabadság téren a Sárisápi fúvósok és a Tücsök zenekar lép fel. Délután háromkor a Szent Imre-templomban Kárászy Szilvia harangjátékát hallgathatják meg az érdeklődők. Három órakor a Szabadság tér ad otthont a 100 Folk Celsius, a Mad House Jazz és a Trapéz koncertjének. A Szent Imre-templomban este hét órakor komolyzenei koncertet szerveznek, fellép a párkányi Stilla Pectus és az Esztergomi Szimfonikusok. Este kilenc órakor a Szabadság téren kezdődik a Hídbál a Blokk együttessel.

Vasárnap Esztergomi napot rendeznek. Kilenc órakor a Duna túlsó partján mazsorett bemutatóval indul a rendezvénysorozat. Fél tízkor a városházán nagyszabású hídavatási ünnepségre várják az érdeklődőket. A Vármegyeházán 11 órakor tartják az esztergomi képviselő-testület ünnepi ülését. A Kolping ad otthont a következő programoknak: 11 órakor lép fel a Mogyorósbányai Fúvós Zenekar és a Pinocchio Bábcsoport. Ezt követően a látogatók szlovák és magyar ételkülönlegességek közül választhatnak, 14 órakor lép fel Horányi László és a Hangfogó együttes. Délután szüreti felvonulás lesz. Az esztergomi hídfőnél 15 órakor Veres Zoltán műrepülő Európa bajnok tart bemutatót. Délután fél ötkor a Kolpinkban lesz a Sound Gixes és a Ghymes zenekar műsora. Este nyolckor a hídfőnél kezdődik a zenés tűzijáték. A négynapos népünnepély az Ámokfutók bemutatójával ér véget. A koncert este kilenc órakor kezdődik a párkányi Szabadság téren.

A csütörtöktől vasárnapig tartó rendezvény ideje alatt folyamatos programok is lesznek: Esztergomban és Párkányban Kézműves utca várja a látogatókat, Híd-filmeket vetítenek a Petőfi moziban, lesz Régiós bor utca, halászléfőző verseny, kiállítások a Gyakorló Általános Iskolában, a VMK-ban a városi galériában és a városházán. A felállított sátrakban bemutatkozik a Lilium Aurum Kiadó, a Rákóczi Szövetség és lesz alkalmi bélyegzés is. A két város önkormányzata hagyományteremtő szándékkal rendezi meg a Mária Valéria Híd-futást, a mezőny szombaton délután egy órakor indul az esztergomi Széchenyi térről. A négynapos ünnepségre a szervezők nyolc-tízezer embert várnak. (km)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?