Hiányzó érdekeltség

Hogy nem hágnak egymás sarkára e jobb sorsra érdemes térségben a turisták, annak számos oka van. Karin Kohuláková mérnök, a rozsnyói Idegenforgalmi Információs Központ igazgatója néhány fontos észrevételt fogalmazott meg.

Hogy nem hágnak egymás sarkára e jobb sorsra érdemes térségben a turisták, annak számos oka van. Karin Kohuláková mérnök, a rozsnyói Idegenforgalmi Információs Központ igazgatója néhány fontos észrevételt fogalmazott meg.

„A Gótikus út esetében egy nem mindennapi projektről van szó – mondja az igazgatónő –, és ezért nehéz elmondani, mit is várhatunk el tőle, hogyan kellene működnie. Az út egyes állomásait ugyanis a kisebb falvak templomai képezik, melyek esetében nem könnyű biztosítani azt, hogy kapui a nap minden órájában nyitva legyenek. Az egyik alapvető probléma az, hogy az út igazán csak akkor járható be, ha a látogató előre jelzi szándékát, ha bejelentkezik. Ez eleve sokakat visszarettent attól, hogy minden egyes állomását bejárják. Gond van a program népszerűsítésével is, hiszen a reklám viszonylag sok pénzt emészt fel, viszont hiányzik a folytatás. Mindezt egy különálló szerv vagy intézmény létrehozása orvosolhatná, mely csak a Gótikus út népszerűsítésével, a látogatók kiszolgálásával foglalkozna. Míg azonban minden tevékenységünket pályázatok útján nyert pénzforrásokból fedezzük, ennek létrehozására nincs komoly esélyünk”.

Majling Ondrej csetneki evangélikus lelkész szerint a Gótikus út „üzemképtelen”. „Azzal, hogy kitesznek néhány útbaigazító táblát, a templomok kapuira pedig kiírják, hogy érdeklődni a lelkészi hivatalban lehet, még nem biztos, hogy meg vannak teremtve egy ekkora horderejű idegenforgalmi projekt alapjai. Majd ha az állam is komolyan gondolja, hogy pénzt és energiát fektessen a kultúrtörténeti kincsek megóvásába, akkor talán a határokon túl is felfigyelnek erre a valóban egyedülálló útra.”(incz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?