Hiányoznak a korábban bezárt óvodák

Érsekújvár. Nehéz feladat hárul az új közoktatási törvény jóváhagyásával a város önkormányzatára, mivel a harmincas létszámú óvodai csoportokat húsz-huszonkét fősekre kell csökkenteni. A városi képviselőknek háromosztálynyi, mintegy hatvan óvodás számára kell mielőbb megfelelő helyet találniuk.

Érsekújvár. Nehéz feladat hárul az új közoktatási törvény jóváhagyásával a város önkormányzatára, mivel a harmincas létszámú óvodai csoportokat húsz-huszonkét fősekre kell csökkenteni. A városi képviselőknek háromosztálynyi, mintegy hatvan óvodás számára kell mielőbb megfelelő helyet találniuk. A városi képviselők közül ma már többen elhamarkodott lépésnek tartják, hogy korábban a gyereklétszám csökkenése miatt két városi óvodát is bezártak: a Kollár és a Jánošík utcait. A város önkormányzata jelenleg hét intézmény fenntartója, 2006-ban 322, 2007-ben 351 gyerek látogatta a nevelési intézmények valamelyikét, ebben az évben 348 óvodás van a városban. „A fenntartónak három éve van arra, hogy megküzdjön az egyes nevelési csoportok leépítésével kapcsolatos gondokkal” – mondta Ágh Péter, a városi hivatal elöljárója. Török József képviselő szerint szerencse, hogy a város nem adta el a bezárt óvodák épületét. Információink szerint néhány civil szervezet, vállalkozó és a városi rendőrség vezetése is érdeklődött az egyik ingatlan iránt. Az elképzelések szerint 1,1 millió korona (34 375 euró) elkülönítésével az idei költségvetésből a város fel tudná újítani a Három-hidak kertvárosban található Kollár utcai intézményt, ahol két óvodai csoport is működhetne. Az intézmény valamelyik, a közelben található óvoda igazgatása alá kerülne. Ezt az intézményt korábban azért kellett bezárni, mert a kertvárosban kevés volt a gyerek, ma már azonban egyre több fiatal család költözik vissza a felújított családi házakba. Helena Bohátová képviselő szerint a városnak kötelessége gondoskodni a dolgozó szülők gyerekeinek elhelyezéséről, ezért nem szabad halogatniuk a probléma megoldását. (száz)

Van más lehetőség is

A képviselők úgy vélik, más megoldást is találhatnának, mint a régi óvoda megnyitását. Három városi intézményben, a Blaho Pál, a Vágóhíd és a Ďorocká utcai óvodában található egy-egy üres helyiség, amelyek felújításával – némi anyagi ráfordítással – meg tudnák nyitni a hiányzó osztályokat. A városi képviselők végül úgy döntöttek, felmérik a helyiségek állapotát, majd rendkívüli testületi ülésen döntenek arról, melyik megoldást választják. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?