Hétvégén irány a 12. Bátorkeszi Borfesztivál

Sakkünnep és futóverseny, gyerekprogramok és koncertek; sztárvendég a Wellhello és az Omega.BátorkesziPénteken és szombaton a Galambos-dűlőbe invitálják a finom ételek és a zamatos borok kedvelőit a 12. Bátorkeszi Borfesztivál szervezői.

Sakkünnep és futóverseny, gyerekprogramok és koncertek; sztárvendég a Wellhello és az Omega.

Bátorkeszi

Pénteken és szombaton a Galambos-dűlőbe invitálják a finom ételek és a zamatos borok kedvelőit a 12. Bátorkeszi Borfesztivál szervezői. A két nap során színes programmal várják a látogatókat.

A Pro Future Villa Kezw Polgári Társulás a hagyományoknak megfelelően idén is érdekes kiállítással lepi meg az érdeklődőket, ezúttal A kőbaltától a hengermalomig című helytörténeti tárlattal, amely a Vigadó épületében tekinthető meg. A helyi EuroPress sakk-klub szombaton 9.30-tól sakkvillámversenyt rendez Bóna György Pincészetében (rossz időben a kultúrházban). Ugyancsak szombaton tartják a szőlőhegyi terepfutóversenyt, amelynek egyik érdekessége, hogy a 10 kilométeres táv mintegy 100 méteres szakasza a föld alatt, a pincéken keresztül vezet. 12 kategóriában lehet nevezni, a legkisebbektől a szeniorokig; a start délelőtt 10 órakor a benzinkútnál lesz, a cél pedig a kultúrháznál. Az eredményhirdetést 13 órakor az iskolaudvaron tartják. A gyerekeket állatsimogatóval, kézműves-foglalkozásokkal, trambulinnal, arcfestéssel, bábszínházi előadásokkal, játékországgal várják, kézművesek kínálják portékájukat. Gazdag a két nap koncertkínálata is, kapunyitás mindkét nap 12 órakor lesz, és már kora délutántól váltják egymást a fellépők a két színpadon, a Tisztás és az Erdő színpadon. Pénteken fellépnek a helyi alapiskolások és a középiskolák diákjai, Fabók Marcsi bábelőadást tart, regős énekkel fellép Keresztes Nagy Árpád, koncertet ad Sukola Tamás, a Dynastia, a Royal, a Dupla KáVé, Köteles Cindy, az Arizona, valamint az est sztárvendége, a Wellhello; az ő koncertjük 21 órakor kezdődik az Erdő színpadon. DJ Čeku késő éjszakáig szórakoztatja a közönséget. Szombaton délután a néptáncé és a népzenéé a főszerep, fellép a bécsi Rézsarkantyú citerazenekar, a martosi néptáncosok, a Nádas Néptáncegyüttes, valamint a zselízi Kincső Ifjúsági Néptánccsoport a Gereben együttes kíséretében. Látványosnak ígérkezik a borlovagok és a mazsorettek 16 órakor kezdődő felvonulása, amit a Dynastia zenekar, majd Forgács Gábor és Szeredi Krisztina műsora követ. Kökény Attila koncertjét 20 órától hallgatja a közönség (Tisztás színpad), az 55 éves Omega koncertje 21 órakor kezdődik az Erdő színpadon. A borfesztiválon 20 hazai és 12 magyarországi vendégborász kínálja borait, igazi különlegességként pedig San Marinó-i borokat is kóstolhatnak a látogatók.

Mindkét nap partibuszok indulnak Érsekújvárból, Komáromból és Esztergomból, a pontos menetrendet – ahogyan a borászok névsorát és a programok részletes listáját is – a www.batorkeszi.eu oldalon találják az érdeklődők. (vkm, PR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?