Házat kapnak a házukért a szőgyéni romák

Szőgyén |

<p>Megállapodott a szőgyéni önkormányzat a Németh család két tagjával házaik megvásárlásáról. Az értékbecslő által megállapított árat azonban a tulajdonosok nem kapják kézhez, ebből fogják számukra megvásárolni azokat az ingatlanokat, amelyekbe elköltöznek.</p>

A község polgármesterétől, Szász Attilától megtudtuk, ezúttal már közvetítők nélkül tárgyaltak a családok képviselőivel. „Azokkal, akik birtokolják a házaikat, kedden meg is egyeztünk, a következő lépés az lesz, hogy megnézzük az ingatlanokat, amelyeket kiválasztottak, és utánajárunk a tulajdonviszonyoknak” – mondta a polgármester. Másik három ház nem Némethéké, az egyiket egy újbányai lakostól bérlik, a másik kettő végrehajtás alatt van. Az újbányai tulajdonossal a falu vezetése már felvette a kapcsolatot, a férfi hajlandó eladni a házát, de a feltételekről még nem tárgyaltak. „A legnagyobb gond éppen a két legproblémásabb famíliával, František és Milan Németh családjával lesz, mert pont az ő házaik vannak végrehajtás alatt. Ha azt akarjuk, hogy elköltözzenek, nekik mindenképpen pótlakásokat kell találnunk, mert a házak árából egy centet sem kapnak, az mind a végrehajtóé” – magyarázta Szász Attila.

Amint körvonalazódik, mennyit kell kifizetnie a községnek az öt ingatlanért, a hitel felvételéről szóló javaslatot a képviselő-testületnek kell megszavaznia. Tekintettel arra, hogy Szőgyénben mindenki meg akar szabadulni Némethéktől, a polgármester arra számít, hogy a hitelfelvételt senki nem fogja ellenezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?