Havonta egyszer Kassán is lesz régiségbörze

Kassa/Budamér. A tervek szerint februártól minden hónap első vasárnapján régiségbörzét tartanak majd a kassai Fő utcán. A nemzetközileg ismert budaméri (Budimír) börze költözik át ide mindig egy napra.

Kassa/Budamér. A tervek szerint februártól minden hónap első vasárnapján régiségbörzét tartanak majd a kassai Fő utcán. A nemzetközileg ismert budaméri (Budimír) börze költözik át ide mindig egy napra. Az Eperjes melletti települést jól ismerik már a magyar és a lengyel gyűjtők is, itt a hónap első szombatján tartják a rendezvényt, amelynek mindig van egy tematizált része is. Van, amikor a háborús ereklyék gyűjtőit várják, máskor meg régi ruhadarabokat, vagy ősrégi, csattos korcsolyákat mutatnak be, és gyakran igazi kincsek, ritkaságok is felbukkannak. ĺgy volt ez a hétvégén is, amikor a vasalóknak jutott a főszerep, 18. századi darabok is előkerültek. Látható volt természetesen faszenes, és a sokkal ritkább, világítógázzal működő, továbbá az első, romboid alakú vasaló. Kiállították például a két világháború közt működő kassai áruház vasalókínálatának katalógusát is. Egy magyarországi gyűjtő Indiából származó vasalót is kínált, amelyet állítása szerint maga Mahatma Gandhi használt.

Az első vasalóalkalmatosságot feltehetően Kínában használták közel 2000 éve, de az egyiptomi ásatások során is találtak erre a célra szánt eszközöket. Manapság is rengeteg háziasszony gyűlöli a vasalást, ezért megnyugtatásukra leírjuk, a múlt század elején még minimum 4 kilós volt egy vasaló, a szabóműhelyekben és mosodákban pedig nem ritkán 10-12 kilósakat használtak.

Az idei történelmi börzék témái közt szerepel például a kerékpár, a régi utazási eszközök és autómatuzsálemek, és valamikor nyáron sorra kerül a westernbörze is, melyen vadnyugati ereklyék cserélhetnek gazdát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?