Hatezer eurót zsákmányolt a bankrabló

királyhelmeci bankrablás
Királyhelmec |

Alig nehány ezer euróért kockáztatta a hosszú börtönbüntetést az a férfi, aki hétfőn nem sokkal délelőtt tíz óra után fegyverrel kirabolta az OTP Kórház utcai bankfiókját.

A rendőrség közösségi oldalán közzétett tájékoztató szerint – melyben a lakosok szegítségét is kérik – a fehér, kapucnis kezeslábast és ugyanilyen színű maszkot viselő férfi fegyverrel a kezében kényszerítette a pénz átadására a kirendeltség alkalmazottait. Bár az egyik ügyfél, aki a bankban tartózkodott, úgy tájékozttatta lapunkat, hogy a rabló nem szólalt meg, csak a fegyverével hadonászott, a rendőrség információi szerint szlovákul („daj peniaze okamžite, daj peniaze”) követelte a pénzt. Megbízható forrásból lapunk úgy értesült, hogy a férfi ugyan szlovákul beszélt, de érezhető magyar akcentussal ejtette ki a szavakat. A tettes összesen 6250 eurót zsákmányolt.


Egy másik szemtanú arról számolt be, hogy látta a bankból kilépő férfit, sőt az egyik, szemmel láthatóan sokkos állapotban lévő, ügyfelet is. A nő, miután tudatosította, hogy egy bankrablás kellős közepébe csöppent, hirtelen kifutott a bankból. A szemtanú elmondása szerint a sportos testalkatú férfi, akinél sem fegyvert, sem táskát nem látott, átugrotta a kórház kerítését, és eltűnt a helyszínről. A kórház területéről az Ibrányi út felőli részen távozott, az ottani kerítést átmászva. Ez szintén helyismeretről árulkodik, hisz innen akár az egyik lakóövezetbe is lefuthatott, könnyen eltűnhetett a közeli kertövezetben, és a lakótelepen is elvegyülhetett a járókelők között. Ha a közelben parkolt, akár autóval is elmenekülhetett, hisz az intézkedő rendőrök a rablás után még jó ideig nem ellenőrizték a környéken közlekedőket. Innen egyébként még akkor is könnyen kereket oldhatott volna, ha valakinek lett volna annyi lélekjelenléte, hogy üldözőbe vegye. Ezt a városrészt autóval a Bél Mátyás út felől hosszú ideig tart megközelíteni, ha pedig az Kórház utca felől vették volna autóva üldözőbe, a lépcsősor miatt nem tudták volna autóval folytatni az ülfözést. A helyiek szerint a bankrabló a bűncselekményt is jól időzítette, ugyanis hétfőn délelőtt mind a közeli kórházban és rendelőintézetben, mind a bankfiók környékén, ahol egy ideje már fegyveres őr sincs, nagy a forgalom. 
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?