Határbontás, hídépítés

Nem falunézőbe jöttem Bussára, bár ugyancsak volna mit megnézni, hiszen a falu nem akármilyen múlttal büszkélkedhet Ez a májusi nap a hidakról, a múlt sötét árnyainak letörléséről szól.

Vendégeket vár a falu, politikusokat, közéleti embereket, akik ismerkedni kívánnak a térség gondjaival. Ehhez pedig elengedhetetlenül szükséges a helyszínen való tájékozódás, a tapasztalatszerzés, a kapcsolatok építése, az itt élők véleményének meghallgatása. E nélkül nem megy, aki pedig másképpen akarja csinálni, mondjuk íróasztal mellől, statisztikai kimutatásokra támaszkodva, az előbb-utóbb ráébred munkájának eredménytelenségére. Szinte a teljes MKP vezérkar ide utazott. Gyors kávézás, aztán irány a hídtúra három helyszínre. Az Ipolyon a II. világháború előtt közel ötven híd kötötte össze az Ipoly két partját, természetesek voltak a kapcsolatok a folyó két oldalán fekvő falvak és az ott élő emberek között. Ma tudtommal mindössze három híd ível át ezen a folyón Magyarország felé. Egymástól jókora távolságokra. A Középső Ipoly– Mentén pedig mindössze egy, a Szlovákgyarmatot Balassagyarmattal összekötő híd az egyetlen. A hidak közel 60 éves hiányának következményeit nem lesz könnyű helyrehozni. A falu központjától alig pár száz méterre folyik a folyó, közepén az államhatár. A túlparton békésen legelésző marhacsorda, alig egy kilométernyire pedig Nógrádszakál község híresen szép temploma. Ide híd kell! Ez az általános vélemény. Ez bizony tarthatatlan állapot. Híd kell ám, de miből? Ez itt a kérdés. Amíg nincs schengeni határ, addig bizony bonyolult még egy fahíd építése is. Az meg még három év.

A csapat autóba ül, és irány a Petőháza melletti hídtorzó. Tengelytörő mezei úton lehet odáig jutni. De megéri zötykölődni. Pöstyénypuszta a határ túloldalán szinte csalogatná az embert. Onnan tovább akár gyalog is lehetne menni, alig három kilométerre Szécsény városa. Egy ugrással délebbre pedig ott van a világszerte híres Hollókő. Vagy tizenkét kilométer! A hídtorzó hátborzongató látvány. A pusztítás és a butaság egyik emlékműve is lehetne. A gondosan faragott köveket ezerfelé szórta szét a 60 évvel ezelőtti robbantás, azóta sok árvizet átvészeltek a tartócölöpök, de ma is viszonylag jó állapotban várják a feltámadást. Mert Európának ezeket a szégyenfoltjait minél hamarább el kell tüntetni. Ezt érzi mindenki. A tengelytörő túra folytatódik a szécsénykovácsi híd torzójához. A közút itt alig száz méterre kanyarodik el a torzótól. A cölöpök egészben vannak, némi felújítás elkelne, de szinte teljes épségben megvannak. A hátárkő ott éktelenkedik a hídfőn. Bauer Edit, az uniós parlament reménybeli képviselője veselkedik neki a betonoszlopnak, és szimbolikusan le is dönti. Jelezvén, hogy itt ennek a kőnek már semmi keresnivalója. A hídtúrának vége, a délutáni lakossági beszélgetések ideje jön el. A politikusok, közéleti személyiségek, akik végigjárták a túrát, érzik most már, mi is a legsürgősebb tennivaló ezen a tájon. ĺgéretet tesznek, hogy segíteni fognak. Mert híd kell, sok híd kell! És nemcsak a folyópartokat, hanem embereket összekötő hidak is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?