Három új tárlatot terveznek idén a múzeumban

Múzeum-alsónemű
GALÁNTA |

Bálint napja alkalmából randevúra invitálják az érdeklődőket a honismereti múzeumba. Közben készülnek a márciusi kiállítás megnyitójára és a múzeumok éjszakájára is.

A koronavírus megfékezése érdekében hozott korlátozások miatt jócskán visszaesett a látogatók száma a Galántai Honismereti Múzeumban. A kulturális intézményeket az elmúlt időszakban többször bezárták, ezért Pukkai Judit múzeumpedagógus szerint nehéz kimozdítani az embereket otthonról.

„Próbáljuk a látogatókat idecsalogatni, ezért találtuk ki a Randevú a múzeumban nevű rendezvényt, amelyet február 12-én 13-17 órakor tartunk. A lényege, hogy párok vehetnek részt egyéni tárlatvezetésen, vagyis kettesben, Dömötör Alenka tárlatvezető vezetésével tekinthetik meg a Mi rejlik a ruha alatt? című kiállításunkat. Múzeumunk lektora igazán mélyen beleásta magát a témába, így érdekes, néha pikáns történetekkel kiegészített tárlatvezetésre számíthatnak a jelentkezők, akik apró ajándékot is kapnak. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött és fogynak az időpontok”

– tájékoztatott Pukkai Judit.

Elmondta, már vannak látogatók, de még mindig érezhető a járványintézkedések hatása. Az ország minden múzeuma az úgynevezett OP-rendszerben működik, belépéskor ellenőrzik a látogatókat, hogy be vannak-e oltva, vagy átestek-e a koronavírusos megbetegedésen, és korlátozott számú csoportokat is tudnak fogadni. Úgy véli, őszhöz képest már nagyobb a mozgás, de mindent meg kell tenniük azért, hogy halljanak róluk az emberek, mert nagyon nehéz őket bevinni a rendezvényekre. A jelenlegi kiállítás február 26-án ér véget. Mivel a megnyitója decemberben csak online formában valósulhatott meg, ezért február 23-án 17 órakor finisszázst tartanak, amikor a kiállítás kurátora, Novák Margaréta a lévai Barsi Múzeumból tart tárlatvezetést. Pukkai Judittól azt is megtudtuk, márciusban egy új tárlat nyílik galántai képeslapokból, de készülnek a májusban tartandó múzeumok éjszakájára és ősszel egy további kiállításra is.

„A pandémia előtt nagyon népszerűek voltak a szombati családi rendezvényeink, az utcán sorakoztak az emberek. Ilyesmi két éve nincs, de bízunk benne, hogy idén sikerül hasonló programokat megvalósítani” – zárta a múzeumpedagógus. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?