Három hete nem tudnak füvet nyírni Rozsnyón az eső miatt

fűnyíró
Rozsnyó |

Az elmúlt hetek kiadós esőzése miatt nem tudják rendben tartani a városi zöldterületeket Rozsnyón. Michal Domik polgármester erről az önkormányzat csütörtöki ülésén számolt be egy lakos panaszára reagálva, aki azt kifogásolta, hogy nagy a fű az egyik utcában.

 

„Valóban gondot jelent a fű kaszálása, hiszen három hete egyfolytában esik. Ma reggel szintén esett, de elrendeltük, hogy legalább délután egytől hétig nyírják a füvet a közterület-fenntartók. Már szombatonként is dolgoznak, amikor az időjárás lehetővé teszi” - mondta a polgármester, és hozzáfűzte, a helyzet miatt elnézést kér a lakosoktól.

Dionýz Kemény önkormányzati képviselő szerint ilyen helyzetekben önkéntesek is segíthetnének, „bizonyos területeket rájuk lehetne bízni”. Hozzátette, sok városban alkalmazzák ezt a megoldást, ő például maga kaszálja a füvet a rozsnyói Vajanský utca egy részén. „A szüleim sírja környékén is én kaszálom a füvet a temetőben. Valamilyen módon motiválhatnánk az embereket, hogy vegyenek részt a város rendben tartásában, és nemcsak esztétikai okokból, hanem például az allergiások érdekében” - tette hozzá Kemény.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?