Hangos zene miatt pisztollyal és késsel fenyegette meg az ukrán családot egy részeg férfi

Hangos zene miatt pisztollyal és késsel fenyegette meg az ukrán családot egy részeg férfi

A helyszínre rendőrségi tárgyalókat riasztottak, a támadónál több fegyvert is lefoglaltak.

Az eset vasárnap délelőtt történt egy Szakolcához közeli községben. 

A rendőrség tájékoztatása szerint a részeg férfit zavarta, hogy a külföldi család hangosan hallgatja a zenét, ezért előbb az ajtójukon dörömbölt, majd fenyegetni kezdte őket és pisztolyt fogott egyikükre. A konfliktus a ház udvarán folytatódott, ahol a 41 éves férfi már egy kést is előhúzott. 

Mivel fennállt annak veszélye, hogy a férfi folytathatja a támadást, kárt tehet magában vagy környezetében, a helyszínre a rendőrök mellett tárgyalók is érkeztek, akiknek végül sikerült meggyőzniük, hogy működjön együtt a rendőrökkel. Őrizetbe vették, tettéért háromról nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.

Az ügyben tiltott fegyverkezés és -kereskedelem, valamint veszélyes fenyegetőzés miatt indult eljárás. 

Az esetet követően a rendőrök több fegyvert is lefoglaltak a férfinél, amit szakértői vizsgálatra küldtek.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?