Halálos baleset Vága közelében

Vága/AlsószerdahelyHétfőn reggel hat óra előtt súlyos baleset történt Alsószerdahely és Vága között.

Vága/Alsószerdahely

Hétfőn reggel hat óra előtt súlyos baleset történt Alsószerdahely és Vága között. Az autó megcsúszott, és nekiröpült a szalagkorlátnak, a sofőr túlélte a balesetet, de elütötte a saját autója.

A Chevrolet Spark 27 éves sofőrje az R1-es autópálya felett átívelő, a két községet összekötő hídon autójával megcsúszott és a szalagkorlátnak ütközött. A sofőr és 41 éves utastársa kiszállt a járműből, hogy kitegyék a figyelmeztető háromszöget az úttestre. A baleset felé közlekedett egy Škoda Felícia, sofőrje a helyszínen megállt, hogy a balesetet szenvedők segítségére siessen. Vága felől egy Renault Megan tartott Alsószerdahely felé, sofőrje nem tudott lefékezni, belehajtott a Chevroletbe, amely elsodorta az úttesten álló személyeket. A Chevrolet 27 éves sofőrje a helyszínen életét vesztette, a másik két személyt kórházba szállították. A Renault sofőrje nem sérült meg, leheletében a rendőrök nem mértek alkoholszintet. „A rendőrség arra figyelmezteti a sofőröket, vegyék figyelembe az időjárás körülményeit, vezessenek óvatosan. Főleg a hidakon lehet fagyos az út” – értesítette lapunkat Martina Kredatusová rendőrségi szóvivő. A forgalmat még délután is a rendőrök irányították.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?