Hajlandó a bűntársai ellen vallani

Nyitra |

<p>Jóváhagyta a bíróság azt a vádalkut, amelyet a tavaly szeptemberi benzinkúti rablás egyik elkövetője kötött az ügyésszel.</p>

Martin Chlebec hajlandó volt másik három társa – köztük két egykori rendőr – ellen vallani, ezért fegyveres rablásért a minimális hét helyett csak öt évet, vagyis az ezért kiszabható legenyhébb börtönbüntetést kapta, és a további tárgyalásokra már csupán tanúként idézik be.

A négy nyitrai férfi tavaly szeptember 16-án rabolta ki az egyik városszéli Avanti benzinkutat. Martin Chlebec feladata az volt, hogy a pénzt megtalálja. A töltőállomás két alkalmazottját társaival együtt a földre parancsolta, fejbe vágta, megkötözte, majd kiürítette a kasszát. Mire a páncélszekrényt is kinyitotta volna, megzavarta egy vevő, aki a fegyvert látva elmenekült, ezért csak a pénztár tartalmát, 135 ezer koronát (4481 €) – vitt el.

Az autóval menekülő rablókat utolérték a benzinkút alkalmazottai által riasztott rendőrök, és tűzharc tört ki köztük. Az egyik rabló, Marián Ištokovič elmenekült, azóta is körözik, az akció kitervelője, František Barnáš exrendőr pedig Martin Chlebecet pajzsként tartva maga előtt rálőtt két kollégájára. Azok még sebesülten is viszonozták a tüzet, így sikerült a tetteseket is megsebesíteni és elfogni. Chlebec a bíróságon részletesen beszámolt arról, mi hogyan történt, ki tervelte ki az akciót és hogyan osztották szét a feladatokat. Vallomást tett a töltőállomás két alkalmazottja is, akik elmondták, hogy Chlebec és társa fejbe verte őket, és végig fegyvert szegeztek rájuk. „Azt hittük, ütött az utolsó óránk. Aki nem élt át ilyesmit, az el sem tudja képzelni azt a félelmet” – ecsetelte az egyik férfi, aki a történtek ellenére továbbra is a benzinkúton dolgozik.

A bíró az ítélethirdetéskor hangsúlyozta: a vádlott rendkívül súlyos bűncselekményt követett el, de mentségére szolgál, hogy mindent azonnal beismert és kész volt együttműködni a rendőrséggel. Nélküle nem derültek volna ki az előzmények, ami azért különösen fontos, mert a tettesek közül ketten rendőrök voltak. Ezért tudhatták pontosan, mikor jár a környéken a járőrkocsi, sőt, egyikük még egy adóvevőt is eltulajdonított, hogy hallják a jelentéseket.

További részletek a rablásról szerdai nyomtatott kiadásunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?