Gyűjtőudvar épül Ifjúságfalva határában

V. KRASZNICA MELITTAIfjúságfalva.

V. KRASZNICA MELITTA

Ifjúságfalva. A szelektált huladék gyűjtésére szolgáló ekoudvar épül a komáromi járásbeli község határában; a beruházás értéke 613 ezer euró, ebből 583 ezer euró a környezetvédelmi minisztérium pályázatán nyert támogatás, az önkormányzatnak csupán 5 százalék (30 ezer euró) önrésszel kell hozzájárulnia a költségekhez.

„A hulladékgazdálkodással összefüggő kiadások évente mintegy 8000 eurót tesznek ki, ez a tétel igencsak megterhelő egy ilyen, kevesebb mint 450 lelkes kisközség számára, mint a miénk – mondta Gönczöl Gabriella polgármester. – Ezért huzamosabb ideje pályáztunk, már a korábbi faluvezetés is nyújtott be tervezeteket, többször visszautasítottak, de kitartóak voltunk és 2013-ban végre sikerült elnyernünk a támogatást. A pénzből ezer négyzetméter alapterületű gyűjtőudvart létesítünk, ahol a papír-, üveg-, műanyag-, textil- és zöldhulladék mellett a speciális hulladékot, izzókat, elemeket, akkumulátorokat is elhelyezhetik a lakosok.” A beruházás két részből áll, jelenleg az udvar kialakítása, a csarnokok építése folyik. Második fázisban a műszaki berendezéseket (prés, traktor, konténerek stb.) vásárolják meg, ez utóbbira még ki kell írni a közbeszerzést. A jelenlegi tervezet nem tartalmazta a biológiai hulladék feldolgozását, csupán gyűjtését és tárolását, a jövőben tehát egy feldolgozó és komposztáló részleggel szeretnék bővíteni az ekoudvar felszerelését. Az ehhez szükséges pénzt szintén pályázat útján szeretnék előteremteni.

„A célunk természetesen az, hogy a lakosok a lehető legnagyobb mennyiségben válogassák a hulladékot, ezáltal csökkenjen a háztartási szemét mennyisége és ezzel összefüggésben a szállítási, valamint a tárolási költség is – magyarázta a polgármester. – A polgároknak eddig is megérte már szétválogatni a hulladékot, amit havonta gyűjtünk be tőlük. Aki bekapcsolódik a szeparálásba, évi 20 helyett 15 euró szemétdíjat fizet. A gyűjtőudvar megnyitását követően várhatóan tovább tudjuk csökkenteni az illeték összegét.” Az ekoudvart a tervek szerint legkésőbb jövő februárig kell átadni.

A község idén január elsejével felbontotta korábbi bérleti szerződését az erdészettel, és ezentúl saját maga üzemelteti a tulajdonában lévő 32 hektárnyi erdőt – tudtuk meg Gönczöl Gabriellától. Egy erdőgazdát is alkalmaznak, aki a szakmai felügyeletet látja el, a szakképesítést nem igénylő munkák elvégzésébe pedig bevonják a közhasznú munkásokat is. A lakosok kedvezményesen vásárolhatnak majd fát; cserébe azt kéri tőlük a község vezetése, hogy önkéntesként segédkezzenek a majdani újratelepítések során.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?