Győzelemmel debütált

Csicser. A kelet-szlovákiai V. liga délkeleti csoportjában játszó csicseriek (Čičarovce) remek rajtot vettek a bajnoki pontvadászatban, hiszen a gecseiek otthonában nyertek 3:0 arányban. A három pontos zsákmány után elégedett volt a vendégek új szakvezetője Szabó Attila is. „Győzelemmel debütáltam, méghozzá idegenben.

Csicser. A kelet-szlovákiai V. liga délkeleti csoportjában játszó csicseriek (Čičarovce) remek rajtot vettek a bajnoki pontvadászatban, hiszen a gecseiek otthonában nyertek 3:0 arányban. A három pontos zsákmány után elégedett volt a vendégek új szakvezetője Szabó Attila is. „Győzelemmel debütáltam, méghozzá idegenben. Elégedett vagyok a nyitánnyal, ám ebből a sikerből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Sok munka vár még itt rám” – nyilatkozta az idénynyitót követően a csicseriek trénere, aki csupán néhány nappal a bajnoki rajt előtt tudta meg, hogy a klubvezetés őt szemelte ki erre a felelős posztra. „Egyiptomi nyaralásból visszatérve értesítettek szándékukról a tisztségviselők, akik egyébként egész nyáron edzőre vadásztak. Felkérésük meglepetésként hatott. Gondolkodási időt kértem, majd rábólintottam az ajánlatra. Döntésemben az is közrejátszott, hogy előzőleg már ebben a pozícióban eltöltöttem itt két szezont. Megismertem és megkedveltem az itteni embereket. Ez bizony sokat nyomott a latban” – fogalmazott Szabó. A jó rajt után a csicseriek futballrajongók természetesen sikeres folytatásra számítanak. A vasárnapi mecenzéfi (Medzev) párharc előtt azonban Hornyák csapatkapitány óvatosságra intette őket. „A hazaiak a nyitányon gólzáporos (7:1) vereséget szenvedtek Popročon. Minden bizonnyal szeretnék győzelemmel kiengesztelni csalódott szurkolóikat. Ezért nem szabad őket lebecsülni. Nekünk azonban nincs mit veszítenünk, nyugodtan futballozhatunk. Én egy döntetlennel már elégedett lennék” – latolgatta az esélyeket a csicseri kapitány. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?