Kigyulladt egy párkányi panellakás

tűzpárkány
Párkány |

Ma délelőtt kigyulladt egy Teraszok lakótelepi, negyedik emeleti panellakás konyhája. 

14:15

Kianek Zsolt párkányi tűzoltóparancsnok az Új Szónak elmondta, hogy a tűzről a bejelentés délelőtt 11 és 12 óra között érkezett, a tűzoltóság és a rendőrség is a helyszínre sietett. A negyedik emeleten lakókat evakuálni kellett, mert nagy volt ott a füst, plusz egy ötödik emelet lakásba, ami az égő lakás felett van, úgy mentek be, hogy betörték az ablakot. Azt gyanították ugyanis, hogy ott is tartózkodik valaki. A hölgyet, aki a konyhában keletkező tüzet bejelentette, a mentősök ellátták és továbbra is megfigyelik, mert feltételezhető, hogy égéstermékeket lélegzett be. Összesen kb. 20 embert kellett evakuálni. A tűzoltó megerősítette, hogy egy tűzhely lobbant lángra.

A tüzet már eloltották.

Korábban:

A tűzoltóság nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, a tüzet sikerült eloltani.

Szerkesztőségünk a lakásban lakó család közeli hozzátartozójától arról értesült, hogy a konyhában a villanytűzhely lángolt.

A tűz miatt szinte a fél konyha bútorostul kiégett, de szerencsére személyi sérülés nem történt.

A lakásban tartózkodó hölgyet a mentősök ellátták, az ijedtségen kívül ni ncs komo lyabb baja. 

„Ő vette észre a tüzet és ő értesített bennünket is”

– mondta el lapunknak az egyik családtag.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?