Gyorsabb, egyszerűbb lesz az ügyintézés

Komárom |

<p>A város bekapcsolódik a hivatal elektronizációjára és korszerűsítésére kiírt eMestá uniós pályázatba, amelyre a 20 ezer főnél nagyobb városok jelentkezhetnek. Erről még májusi ülésén döntött a testület, csütörtökre rendkívüli ülést hívott össze a témával kapcsolatban Anton Marek (független) polgármester, a pályázati összeget kellett pontosítaniuk a képviselőknek.</p>

 

A polgármester egy pénzügyminisztériumi rendelettel indokolta a rendkívüli ülés összehívását és egy újabb határozat elfogadásának szükségességét; a rendelet az önkormányzati önrész számszerűsítését kéttizednyi pontossággal írja elő, miközben az eredeti határozatban 70 ezer euró nagyságrendű maximalizált összeget hagytak jóvá a képviselők. Az ülés elején ifj. Bende István (Híd) képviselő felvetette, hogy a polgármesternek nem kellett volna eddig várnia a beterjesztéssel – a testület a szabadságolások miatt épphogy határozatképes volt –, megtehette volna a július eleji soros ülésen is, akkor ugyanis már ismert volt a minisztériumi rendelet. Végül a 25 tagú testületből jelen lévő 15 képviselő egyhangúlag jóváhagyta a beterjesztett anyagot. Eszerint a város 1,347 millió euró értékű pályázatot nyújt be, amelyhez 67 354,43 euró önrészt ad. Egyben vállalja, hogy a projekt megvalósulását követő legalább 5 évben évente 67 500 eurót költ a rendszer működtetésére. Hortai Éva (Híd) javaslatára a határozat kiegészült azzal a kitétellel, hogy a szerződés aláírása előtt a polgármester köteles a testület elé tárni a pályázat finanszírozásának és visszatérülésének modelljét. Ami a tervezet tartalmi részét illeti, ha sikerrel jár a város, a pénzből megvalósul a városi hivatal széleskörű elektronizációja. Az osztályvezetők kéréseit figyelembe véve 138 – ebből 33 kötelezően előírt – szolgáltatás lesz hozzáférhető elektronikus formában. Ezek egyrészt az adó- és járulékbefizetéseket, a lakossági panaszokat, bejelentéseket, a város és városi szervezetek működésével, gazdálkodásával kapcsolatos információkat és egyéb közérdekű tudnivalókat érintik. Varga Tamás (Híd) képviselő kérdésére Dobi Róbert, a pályázat felelőse elismerte, a rendszerhez való csatlakozáshoz a lakosoknak szükségük lesz elektronikus aláírásra, aminek megszerzése ma még igencsak nehézkes. „Ez országos szintű probléma, az illetékes minisztériumokban viszont már dolgoznak azon, hogy egyszerűsödjön az elektronikus aláírások kiváltásának módja – mondta Dobi Róbert. – A folyamatot az elektronikus banki ügyintézéshez tudnám hasonlítani, néhány évvel ezelőtt egyesek kiváltsága volt, ma pedig már szinte mindenki használja. Várhatóan így lesz ez az elektronikus aláírással is. Enélkül ugyanis nem lehet hatékony a rendszer, mert a polgárok elenyésző hányada fogja csak kihasználni.”

Az elektronikus szolgáltatások bevezetése 2015-től kötelező lesz, és ahol nem sikerül erre pályázati pénzt szerezni, ott saját költségvetésből kell azt megoldaniuk az önkormányzatoknak. A rendszer bevezetésétől gyorsabb, hatékonyabb ügyintézést, kevesebb papírmunkát remélnek az illetékesek, ami végső soron a hivatali dolgozók számának csökkenését is eredményezi.



 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?