Régió

Gyorsabb az autóbusz, mint a személyautó

Pozsony | Beváltak a főváros közlekedési intézkedései, sikerült enyhíteni a közel egy hónapja tartó nagyszabású útlezárások következményeit. Matúš Vallo főpolgármester tegnap elmondta, hogy további rendelkezéseket készítenek elő.
Kiss Bartalos Éva

2019. március 13. 14:47

dugó
Illusztrációs felvétel - TASR-felvétel

Február közepén zárták le a forgalmas pozsonyi útvonalakat az D4R7 és az új autóbusz-pályaudvar építése miatt. A magisztrátus attól tartott, hogy az útlezárások első napjaiban összeomlik Pozsony közlekedése, most azonban a rendőrökkel együtt úgy látják, hogy elmaradt az óriási közlekedési dugó. A főpolgármester és a kerületi rendőrség tagjai tegnap értékelték az első három hét eredményeit. Milan Pilip a kerületi közlekedésfelügyelet igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy három hét alatt 19 káreset és 3 közúti baleset történt az útlezárások által érintett szakaszon, egy ember sérült meg. Matúš Vallo rámutatott, hogy sokan tömegközlekedési eszközre cserélték a személyautót. A főváros az autó- és trolibuszjáratok sűrűsítésével, autóbuszsávok kialakításával, gyűjtőparkolók építésével és ingyenes járatokkal ösztönözte az ingázókat arra, hogy autóbusszal vagy trolival közlekedjenek Pozsonyban.

“A járatokon elhelyezett számlálók adatai alapján háromszor gyorsabban jutnak át az autóbuszok a Gagarin úton, és 37 százalékkal nőtt az autóbusszal vagy trolival utazó ingázók száma” - közölte Vallo.

A Vereknyéről járó két trolibusz járatán reggel és este is legalább ezerrel több utas ingázik. Vallo elmondta, hogy tovább dolgoznak a tömegközlekedés gyorsításán, elsősorban a Ligetfaluból érkező autóbuszoknál nőtt a menetidő. A lezárások első hetében közel háromezren segítséget kértek az ingyenes tájékoztató vonalon, Viktor Tuma a kerületi rendőrség bevetés irányítási osztályának igazgatója azonban elmondta, hogy azóta fokozatosan csökken a hívások száma.

A Gagarin úton több autós is panaszkodott amiatt, mert szerintük nem megfelelően jelölték ki a buszsávokat. A közlekedésfelügyelet igazgatója elmondta, hogy ezen is dolgoznak, és kiemelte a terepen szolgálatot teljesítő rendőrök feladatát. A Prievozská és a Bajkalská, valamint a Gagarinova és Tomášikova utcák kereszteződésében áthangolják a jelzőlámpákat, és több szakaszon módosítják az útfestést. Pilip és Vallo is hangsúlyozta, hogy a következő hónapokban tervezett események miatt további útlezárásokra kell számítani Pozsonyban, amelyek tovább bonyolíthatják a forgalmat. A zvladneme.to oldalon továbbra is élőképen figyelhetik a forgalmat az autósok.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
cigi

Februártól jócskán drágul a cigaretta

pénz euró

Befagyasztják a minimálnyugdíjakat

rs baba

Megszületett az idei ezredik csecsemő a rimaszombati kórházban

antigénteszt

Megszüntette mintavételi pontjait a tűzoltóság

Robert Fico

Fico nem kommentálja Jankovská vallomását

Dunaszerdahely

Az összetartozásnak állítottak emlékművet Dunaszerdahelyen

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.