Gyöngyösi nyomában busszal és versszárnyon

Gömörország fővárosából, Rimaszombatból, szeptember 11-én indult egy negyvenfős csapat, hogy halálának 300. évfordulóján megemlékezzen a magyar főúri költészet nagy alakjáról, Gyöngyösi Istvánról. A Gömör-Kishonti Fórum idén az ő költészetének bemutatásáról is szólt, s életútjának e vidéken levő állomáshelyeit is felkeresték a vándorok. Balog vára, hol egykor kapitány volt, s amelynek falai közt minden bizonnyal az ihletett pillanatok kegyét is megélte, mára bizony rom. A várdomb aljáig az erdészet jóvoltából busszal lehet eljutni, onnan gyalog kell nekivágni a tekintélyes kapaszkodónak. Némi tereprendezés, állagmegóvás és feltárás után egyik legjelentősebb középkori építészeti emléke lehetne Balog vára nemcsak a Rimaszombati járásnak, hanem a megyének is. Sorsa ma a lassú enyészet, de egy-egy ilyen kirándulás, a vidék rejtőzködő gyöngyszemeinek bemutatása megfordíthatja a folyamatot. A hely legkiválóbb ismerője, a balogi Pál Dénes, nyugalmazott tanár kimerítő részletességgel mesélte el a vár és a vidék történelmét, majd az ódon falak közt Balázs István rimaszombati származású, ma Miskolcon élő előadóművész tolmácsolásában néhány vers segítségével is megidézték az alkalmi várfoglalók az egykori kapitány szellemét. Mondják, nem csupán a tájba volt szerelmes a kapitány úr, a csinos balogi menyecskék iránt sem volt közömbös.

De a Gömör-Kishonti Fórum nemcsak kirándulást jelent, hanem éves értékelő közgyűlése a Gömör-Kishonti Múzeum Egyesületnek. 2003 a sok munka, a szép szakmai sikerek, a gazdagodás és bővülés éve volt. Az évkönyv megjelent, immár ötödik évfolyamába lépett a Gömörország című, negyedévenként megjelenő periodikum, amely a peremvidéken élőkről szól. Gyarapodott a tagság. Ez már magában jó jel, az életképesség, folyamatosság záloga.

A közgyűlés után újra buszra ült a csapat, és irány Csetnek városa, ami mára bizony már csak községi címmel rendelkezik. Itt találtatott meg idén tavasszal újra Gyöngyösi István elfeledett sírköve. A szerencsének és odafigyelő szakembereknek, köztük Csehy Zoltánnak és Tököly Gábornak köszönhetően máris irodalmi zarándokhellyé vált a sír és a felújított emlékoszlop. Bár kétkedők is akadnak, akik szerint nem is a költő, hanem egy kígyómarás áldozatává vált fiatal leány nyughelyéről van szó. Ilyen véleményt is hallottam, de forrást, bizonyítékot önmaga fantáziáján kívül nem igen tudott felmutatni hangoztatója. A csendes megemlékezés után Rozsnyó felé vette az irányt a csapat. A Rákóczi Magyar Házban B. Kovács István Gömörország című, máris nagy sikert arató könyvének bemutatására került sor. Tököly Gábor nem csupán a könyvről, hanem a közösségi életben eluralkodó viszonyokról, a közönyről, az ellenségeskedésről, a megosztottságból eredő tehetetlenségről is elmondta gondolatait.

S hogy mire is jó egy ilyen fórum? Találkozni és megbeszélni ügyes-bajos dolgainkat. Beszélni arról, mennyi érték válik az idő vasfoga alatt enyészetté. Arról, hogy a szakmaiság sokkal többet ér a politizálásnál, arról, hogy ideje lenne mércét lelni és mértéket venni mindarról a temérdek, magát szakirodalomnak kinevező förmedvényről, amely mostanság megjelenik. Arról, hogy rendet kellene csinálni fejekben és szívekben, hogy ne valami és valakik ellen dolgozzunk. Meg arról, hogy a közösségi élet új hagyományait kell megteremteni. Buszon, gyalog, versszárnyon repülve meg kell ismerni az értékeket, amelyek körülvesznek minket, hogy ne foghasson ki rajtuk és rajtunk a mulandóság.