Gyógyulni vágyó emberi roncsok kérnek bebocsáttatást

Néhány napja egy gyászoló hölgy kopogott dr. Ivan Novotný, az alkoholbetegek és a kábítószerfüggők gyógyítására szakosodott szanatórium dolgozószobájának ajtaján. Tudatta, hogy fia túladagolta magát, eltemették, és neki egy kő esett le a szívéről.

Szanatórium a ligetfalui lakótelep kellős közepénSomogyi Tibor felvételeNéhány napja egy gyászoló hölgy kopogott dr. Ivan Novotný, az alkoholbetegek és a kábítószerfüggők gyógyítására szakosodott szanatórium dolgozószobájának ajtaján. Tudatta, hogy fia túladagolta magát, eltemették, és neki egy kő esett le a szívéről. – Felszabadultam – mondta sírástól elcsukló hangon, majd megkérdezte: normális ez?

Pályafutása során ilyen és hasonlóan megrázó esetek ezrével szembesült a szanatórium vezetője, aki 1969 óta foglalkozik a szenvedélybetegek kezelésével. – A szülők kezdetben nem akarják elhinni, hogy az ő gyermekükkel ez megtörténhetett. Eleinte megpróbálják könnyedén kezelni a helyzetet, abban bízva, hogy hamarosan túl lesznek a kellemetlen epizódon. Később persze egyre keményedik a játszma, hiszen a drog pénzbe kerül, mindig többe, a gyerek kezdetben a szüleit lopja meg, majd öszszeütközésbe kerül a törvénnyel, a családra nehezedő teher egyre nő, és bár időszakos megnyugvást hozhat egy-egy gyógykezelés, rengeteg időt és türelmet követel a kapcsolatok összeforrasztása, a szabadulás a kábítószertől. A siker pedig nem mindig koronázza az érintettek erőfeszítéseit. Mégsem szabad kudarcról beszélni, hiszen ha csupán egy-két fiatal találja meg a visszafelé vezető utat, fáradozásunk, nem volt hiábavaló. Vagy ötezer szenvedélybeteg fordult meg a rendelőimben, 1995 óta a ligetfalui helyi hivatal kezdeményezésére a lakótelep kellős közepén nyitottam meg az AT nem állami szanatóriumot. Jelenleg 28 fiatalt gyógyítunk, tizenötük kezelési költségeit az Általános Egészségbiztosító állja, ötét a többi biztosító, nyolcan pedig a reszocializálás keretében egyedül állják a költségeket, pontosabban a család vállalja az összeg befizetését.

Az anyagiak kapcsán a szanatórium vezetője hangsúlyozza, nem állami intézetként nem lehetnek adósságaik, a 11 alkalmazott nem maradhat fizetés nélkül, az épület bérleti díját, és a többi költségeket szintén időben kell rendezni. – Szerencsére, az állami szervek támogatása sem marad el, mára mindenki belátta, hogy közös érdek a szenvedélybetegek gyógykezelése.

Az AT szanatóriumban menedéket keresők látszatra semmiben sem különböznek a kerítésen kívül élő fiataloktól – mondja Novotný doktor. A kezeltek zöme nem először próbál leszokni a drogról, általában 5-9-szeres visszaesőket gyógyítanak. Emberi roncsok kérnek bebocsáttatást. Éppen ezért a 3-8 hónapos kezelésnek két részre van: a gyógyítás és a reszocializációs program. Az értékrend felállítása, a motivációs sémák megváltoztatása, a testi, szellemi erőnlét visszatérése, az élet igenlése, az unalom érzésének kiűzése a fiatalok agyából, és nem utolsósorban a napi teendők elvégzésének kötelességére „szoktatás” fontos része a terápiának. És hogy van értelme, annak bizonyítéka a több sikertörténet: komoly posztokat töltenek be a szenvedélybetegség rabságából szabadultak.

– Bár ebben a városrészben csökkent a narkósok száma nem ülhetünk a babérjainkon. Nem tudni, hol és mikor döntik el a tinik, hogy életérzésüket „feljavítják” egy kis szerrel. Ám a drogprobléma gyökerei másutt keresendők – mondja az orvos. – A társadalom szorul humanizációra. Elég, ha a közlekedők magatartását vesszük górcső alá. Az autósok fittyet hánynak a közlekedési szabályokra, a gyalogosok a fénysorompókra, a tömegközlekedők a járműben lévőkre. És mindenki káromkodik, nők, gyerekek előtt. A gyereknevelés sem egyszerű. Sok felnőtt összetéveszti a fogalmakat. Azt hiszi, szabadságot ad gyermekének, holott nem törődik vele. A gyereknevelést akkor kell kezdeni, amikor járni tanul a csöppség. Ha a szülő később is következetes és megköveteli a fegyelmet, és persze sokat beszél a gyermekével, nagy valószínűséggel sérülés nélkül átsegíti a felnőttkorba. De ha mindent ráhagy a gyerekre, aki gyakran az iskola rémévé válik, s nem túlzás, megtámadja a tanárt, ne csodálkozzon, ha beleesik az alkohol, a drog csapdájába. Szlovákiában furcsán néznek arra, aki szilveszterkor nem iszik, nem ordibál, aki nem jár kocsmába. Ügyfeleink értékrendje is a többséghez igazodik, ezért itt mértékletességre, saját egójának megbecsülésére tanítjuk. Nagyon szigorúan megköveteljük az intézeti szabályok megtartását akkor is, ha ezek kezdetben kellemetlenül érintik őket. El kell hogy fogadják: akaratukat nem érvényesíthetik. Illetve egyet akarhatnak: lemondani a kábítószerről. Ebben nemcsak mi segítjük őket, hanem a családtagok is. Azoknak, akik kéthetenkénti látogatásaik alkalmával látják a pozitív változást azt ajánljuk, fogják vissza érzéseiket, nem kell azonnal keblükre ölelni a megtértet. Ugyanis a szeretetet, a bizalmat is ki kell érdemelni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?