Gyermekek és családok autómentes versenye Galántán

GA-autómentes nap
GALÁNTA |

Harmadik alkalommal szerveztek programokat az európai autómentes nap alkalmából Galántán. A gyerekek és családok versenyén mintegy százan vettek részt.

Az Európai Unió tagállamaiban 1998 óta szeptember 22-én szervezik meg az európai autómentes napot, melynek célja, hogy felhívja a lakosok és a települések vezetőinek figyelmét a környezettudatosságra a közlekedésben, vagyis a gyalogos és kerékpáros közlekedés fontosságára, erősítésére, a megnövekedett autóforgalomból adódó környezeti problémákra, a balesetek számának növekedésére. Azok a települések csatlakozhatnak a kezdeményezéshez, amelyek aláírják az Európai Kartát. Az autómentes naphoz szorosan kapcsolódik az európai mobilitási hét, a szeptember 16. és 22. között megtartott rendezvénysorozat. Tibor Drozd, a Városi Hivatal oktatási és sport osztályának referense lapunknak elmondta, az egészségesebb közlekedési módokra igyekeztek felhívni a figyelmet, olyanokra, amelyek a természeti környezet számára is előnyösek.

Idén mint kiegészítő téma megjelent a biztonságos közlekedés is az autómentes napon. Mivel az európai mobilitási hét péntektől szerdáig tartott, úgy döntöttünk, hogy az utána következő hétvégén tartjuk meg a rendezvényt. Nagyon sokan bekapcsolódtak a versenyekbe, száz érmet és tombolát osztottunk ki. Idén rendeztük meg harmadszor, évről évre egyre több az érdeklődő, és egyre jobb a hangulat”

fejtette ki Tibor Drozd. Múlt vasárnap 10 és 15 óra között lezárták Galánta Fő utcáját, hogy zavartalanul rendezhessék meg a négy kategóriában meghirdetett versenyeket. A legkisebb, háromkerekű járgányon közlekedők versenyével kezdődött a rendezvény, majd a 10 évnél fiatalabb, rollerrel és kerékpárral versenyzők következtek. A 10-13 éves kerékpárosoknak és a szülő-gyermek stafétaverseny résztvevőinek fordulója délután következett.

Hrubá Orsolya férjével és három gyermekével vett részt a vasárnapi rendezvényen. Kifejtette, az autómentes közlekedés abszolút megegyezik a családja filozófiájával. A hat-, négy- és kétéves gyerekek mindnyájan szívesen kapcsolódtak be a versenyekbe.

Baláž Andrea két gyermekével érkezett, hogy kihasználják a lezárt főutat. „Kerékpáros család vagyunk, Galántán sokkal egyszerűbb bármit biciklivel vagy rollerrel megközelíteni, mint autóval, hiszen nem nagy város. A gyerekek is szeretnek így közlekedni” – fogalmazott.

Kerékpárral a munkába

Az autómentes napot arra is kihasználták a szervezők, hogy kiértékeljék a Kerékpárral a munkába versenyt. „Még júniusban zajlott a nemzetközi verseny, de nyáron, a szabadságok időszakában nem volt megfelelő alkalom a kiértékelésre. Egyének, csapatok és az önkormányzat is bekapcsolódott a versenybe, amelynek célja, hogy minél többször válasszák a résztvevők a kerékpárt közlekedési eszköznek, ha munkába mennek” – tudtuk meg Tibor Drozdtól. Idén országos szinten közel 1 millió 869 ezer km-t tettek meg a résztvevők, ezzel több mint 551 ezer kg szén-dioxiddal kevesebb került a levegőbe. Galánta a 23. helyen végzett az országos összesítésben.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?