Gyerekeket csábítanak fehér furgonokba idegenek az iskolák környékén

furgon k

Az alapiskolák azonnal riasztották a rendőröket.

Hétfőn a pozsonyi rendőrök egy fehér furgonról kaptak bejelentést. A járműben ülő személyek állítólag két iskolás lányt akartak megközelíteni, egyiküket be akarták rángatni az utastérbe, ám ez nem sikerült.

Az eset nyilvánosságra kerülése után az interneten azonnal terjedni kezdtek a hírek, miszerint egy gyanús furgon közlekedik a főváros környékén, melynek sofőrje és társa gyerekeket rabol el. A hatóságok már az iskolákat is tájékoztatták a lehetséges kockázatokról, az igazgatókat több esetben személyesen felkeresték.

Az igazgatók értesítést küldtek a szülőknek, hogy legyenek résen, és ha tehetik, fiatalabb gyerekeiket mindig kísérjék el az alapiskolák épületéig.

A rendőrség közölte, a szükséges intézkedéseket már megtették.

Mindeközben a rendőrség hivatalos Facebook-oldalán megjelent egy bejegyzés, amelyben határozottan cáfolják, hogy a korábbi, annamajori eset összefüggésben állhat gyermekek elrablásával. Azt írták, a történet pusztán kitaláció, az interneten terjedő hírek az ügy kapcsán pedig dezinformációk.

Kiemelték: az elmúlt években egyetlen gyerekrablás sem történt Szlovákiában, és az ország történetében sem volt rá példa.

(joj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?