V. KRASZNICA MELITTAKomárom. Anton Marek polgármestert és fiait gyalázó feliratok jelentek meg tegnap reggelre a városháza, valamint a szomszédságában lévő, nemrégiben felújított Szent Anna-kápolna falán.
Gyalázkodó falfirkák Komáromban
V. KRASZNICA MELITTA
Komárom. Anton Marek polgármestert és fiait gyalázó feliratok jelentek meg tegnap reggelre a városháza, valamint a szomszédságában lévő, nemrégiben felújított Szent Anna-kápolna falán. A közeli művészeti alapiskola folyosóján Fekete Vince igazgatót szidalmazta a falfirkák készítője. A betűtípusok alapján nagy valószínűséggel ugyanarról a tettesről van szó. A Szent Anna-kápolna műemlék, a városháza műemlék jellegű épület. „A rendőrség rongálás ügyében indított büntetőeljárást egy 51 éves komáromi férfi ellen, aki beismerte tettét, 3-tól 8 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető” – mondta lapunknak Božena Bruchterová, a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője. A kár összegét egyelőre nem állapították meg. A gyanúsított már korábban is elkövetett hasonló kihágást. A környezetében élők szerint kb. fél éve furcsán viselkedik. A rendőrség közölte, elmeszakértő véleményét is kikéri. A tettes szabadlábon védekezhet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.