Gyakorlás után az első játékpróba

Nyárasd. „Valami elindult” – méltatta a Dunaszerdahelyi járás néhány településén alakult diáklány kézilabdacsapatok első, szombati tornáját Szabó László, az egyetlen dél-szlovákiai sportgimnázium igazgatója, a sportág egyik nagy pártolója.

Ősztől ugyanis hét lábon áll a dunaszerdahelyi kézilabda utánpótlása, miután azóta már hét helyen zajlik a diáklányok felkészítése a sportág ábécéjéből. „Az alapiskolák igazgatóinak és a polgármesterek hathatós támogatásával Nyékvárkonyon, Dióspatonyban, Csilizradványon és Egyházgellén alakult diákképző központ, melyet a falu hozott létre, klubunk a Sportgimi SC módszertani segítséget ad a feladattal megbízott, felkészült tornatanároknak” – folytatta Szabó László, aki azt is elmondta, hogy Nyárasdon a helyi kézilabdaklub működteti a központot, Dunaszerdahelyen pedig a Szabó Gyula Alapiskolában (itt dolgozik a Talent klub) és a Kodály Zoltán Alapiskolában tevékenykedik. „Eddig csak gyakoroltak a diáklányok, szombaton volt az első játékpróbájuk. A csilizradványiakon kívül mindegyik központ képviseltette magát. Két csoportban folyt a nyárasdi klubbal közösen rendezett torna: az egyikben a képzettebbek, a nyárasdiak, a Kodály AI és a Talent, a másikban a kezdők, az egyházgelleiek, a dióspatonyiak és a nyékvárkonyiak csatároztak, majd helyosztókon döntötték el a végső sorrendet” – tudtuk meg Szabó Lászlótól, majd a felmérő a jelentőségéről megjegyezte: – Nem lehet öncélú az edzés, időnként versenyezni is kell, s erre szolgálnak majd a rendszeres mérkőzéssorozatok. Motiváció kapnak a játékosok, kibontakoztathatják tehetségüket. Örülök annak, hogy valami elindult, decemberben újra lesz egy torna, majd 2008-ban másfél hónaponként továbbiakkal folytatjuk.”

Méhes Tibor, aki edzőként és módszertani felügyelőként tevékenykedik a klubban, a választási lehetőségek bővülését is látja a kézilabda szakkörök csapatainak versenyeztetésében. „Mintegy száz lány játszott a tornán. Ilyen létszámból már lehet válogatni – közölte meglátásait. – Ilyenkor még nem annyira az eredmény a fontos, hanem az, hogy minél többen játéklehetőséghez jussanak, és megszeressék a kézilabdát. A felkészítésükkel megbízott szakemberek aztán továbbfejlesztik képességeiket a szakkörökben. Már most látni: volt értelme belevágni a településekkel elindított együttműködésbe.”

Sportgimnázium DAC születik

Már kérvényezték a belügyminisztériumban a névváltoztatást, mellyel a Sportgimi SC-ből Sportgimnázium DAC születik, ezzel is jelezve: a klub városivá kíván válni. „Változás nincs a vezetésben, Derzsi László irányításával folytatjuk a munkát, s a klubba beolvad a Talent klub is. És fokozatosan kiépítjük az utánpótlás teljes skáláját, majd női csapat is alakul” – árulta el Szabó László, a sportgimi igazgatója. (jmk)

TORNASORREND

Az első nyárasdi erőfelmérő torna végeredménye: 1. Kodály Zoltán AI, 2. Nyékvárkony, 3. Talent, 4. Dióspatony, 5. Nyárasd, 6. Egyházgelle.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?