Régió

Gőzfelhős Gyereknap a peredi állomáson

Pered | Nyolc óra előtt indult az első gőzmozdonyos járat, 16 órakor érkezik az utolsó a peredi vasútállomásra, ahol számos érdekes programmal várják a látogatókat.
author
Tornyai Bianka

2022. augusztus 13. 10:40

taeko
Tűzvédelmi okokból dízelmozdony húzza a gőzmozdonyt - A szerző felvétele

Negyedik alkalommal szervezi meg a Csángó és a Campus Polgári Társulás, valamint pozsonyi vasútbarátok klubja a peredi vasútállomáson a Gőzfelhős Gyereknapot. A 310.433-as mellékvonali gőzmozdonnyal és a 204-es gyorsvonati gőzmozdonnyal Farkasdig utazhatnak az érdeklődők. A vonatozás mellett Tomi bohóc, kézműves foglalkozások, tűzoltó-találkozó, ugrálóvár, körhinta, íjászkodás, 14.30-tól pedig a Glamour zenekar várja a gyerekeket, családokat.

Galéria
Gőzfelhős Gyereknap a peredi állomáson
Gőzfelhős Gyereknap a peredi állomáson
Gőzfelhős Gyereknap a peredi állomáson
Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
A Szlovák Orvosszakszervezet küldöttsége a keddi tárgyaláson sem tudott megegyezni az egészségügyi minisztériummal

Napról napra egyre több orvos mond fel

f

Az elit nyomozó szerint ilyen büntetést kaphat a pozsonyi gázoló

d

Pozsonyi gázolás – További áldozatok kiléte került nyilvánosságra

Azonnali segítséget kért egy ukrán katonatiszt Debalcevéből

Legyőzték az orosz elit csapatokat, folytatják előretörésüket az ukrán katonák

f

Kiderült, mennyivel hajthatott a pozsonyi gázoló

zelenszkij k

Zelenszkij aláírta azt a rendeletet, amely lehetetlenné teszi, hogy valaha is tárgyalóasztalhoz üljön Putyinnal

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.