Gondolni kell a következő lépésekre is

Gondolni kell a következő lépésekre is
Deáki |

A helyi kultúrházban befogadóhelyet alakítottak ki az ukrán menekültek számára. A polgármester felhívta a járási válságstáb figyelmét arra, milyen további problémák adódhatnak a befogadottakkal kapcsolatban, amelyekre fel kell készülni.

Múlt szombaton megérkeztek Deákira az első menekültek Ukrajnából. A helyi kultúrházban szállásolták el őket. A község 200 euró értékben vásárolt számukra ellátmányt és gyűjtést szervezett a megsegítésükre. 

Hazavágynak

Jakócs Krisztina polgármester lapunknak elmondta, egy ukrán orvos ismerősük hozzátartozóit, ismerőseit helyezték el a kultúrházban. „Szombaton két anya jött egy-egy gyermekével, hétfőn este pedig egy anyuka négy pici gyermekével, tehát három nő és hat gyerek. Azután indultak el, hogy bombázásra ébredtek. Hátrahagytak vállalkozást, az otthonukat, a férjeiket, tehát amilyen hamar lehet, szeretnének hazatérni, nem azzal a szándékkal jöttek, hogy menekültjogot kérjenek. Az első napokban azt mondták, megvan mindenük, ezért csak később kezdtünk gyűjtést szervezni nekik. A helyi lakosok nagyon sok adományt hoztak a kultúrházba, minden nap felkínáljuk, hogy vegyenek belőle bármit, amire szükségük van, de nem nagyon igénylik” – fejtette ki Jakócs Krisztina. 

Fontos kérdések

A Vágsellyei járás településeinek polgármesterei kedden egyeztettek a kialakult helyzetről. Deáki polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy számos további feladatra, problémára kell megoldást találni a lehető legrövidebb időn belül. „A polgármester kollégáimmal úgy egyeztünk meg, hogy elsősorban egymást fogjuk segíteni, hogy ahol menekültek vannak, oda kerüljenek az adományok. Ami megmarad, továbbküldjük más segélyszervezethez. A központi raktárt Vágsellyén létesítették, illetve transzparens számlát is nyitottak, ahová a felajánlásokat küldeni lehet. Amire viszont a kollégákat figyelmeztettem, hogy megoldást kell találnunk például arra, hogy a menekülteket tesztelni kellene a koronavírusra, orvosi ellátást kell biztosítanunk nekik, ha szükség lesz rá. Ezekre csak akkor gondolunk, amikor a problémák felmerülnek” – hangsúlyozta Jakócs Krisztina. Elmondta, a menekültek egyike, egy tízéves gyerek az allergia elleni gyógyszere nélkül jött el otthonról, azonnal be kellett szerezni számára a gyógykészítményt. A többiekkel is előfordulhat, hogy megbetegszenek, orvosra, gyógyszerre lesz szükségük, hiszen senki nem tudja, mennyi ideig maradnak. „Az állam részéről nincs biztosítva az egészségügyi ellátásuk, mivel turistaként érkeztek. A járási elöljárót arra kértem, amennyiben maradtak koronavírus-tesztek, ossza szét a falvakban, hogy a menekültek és a magunk egészségét is meg tudjuk védeni, hiszen többen lesznek egy helyen, veszélyes lehet, ha kitör a járvány. De adódhat olyan szituáció is, hogy valakinek sürgősen műtétre lesz szüksége, vagy szülést kell levezetni, rosszabb esetben haláleset is történhet. A feltett kérdésekre azt a választ kaptam, hogy most készül ezzel kapcsolatban a törvénymódosítás, addig helyi szinten kell megoldani a felmerülő problémákat” – fogalmazott. A polgármester felajánlotta, hogy a befogadott gyerekek járhatnak iskolába, óvodába, de egyrészt olyan sokkos állapotban vannak, hogy az anyukájuk mellől el sem mozdulnak, másrészt a nyelv, az írás miatt is nehézkes lenne, illetve online formában is kapnak otthonról iskolai feladatokat, és nagyon bíznak benne, hogy hamarosan hazamehetnek.

További gondot okoz Jakócs Krisztina elmondása alapján, hogy a menekültek több-kevesebb készpénzt hoztak magukkal. Mivel itt ellátást kapnak, az otthonmaradottaknak valószínűleg nagyobb szükségük lenne rá a pénzre, de nem tudják hazaküldeni, illetve beváltani sem tudják. A polgármester az egyik bankigazgató javaslatára a postán szeretne erre a problémára megoldást találni. Jakócs Krisztina hozzátette, a faluban lévő munkásszállón további menekülteket szállásoltak el, illetve magánszemélyek is befogadtak menekülteket. Ezzel kapcsolatban úgy véli, mindenképpen szükség lesz valamilyen formában regisztrálni ezeket az eseteket, hogy a hivatalok, hatóságok képet kapjanak a menekültek számáról éppen a fent említett esetleges problémák miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?