Generációk Találkozása Alsóbodokon

Alsóbodok. A Generációk Találkozása országos kulturális rendezvény első napján a Vándor együttes és a lakszakállasi Boncák színjátszók előadását mintegy kétszáz gyermek kísérte figyelemmel, szombaton a rockzene, vasárnap pedig a népzene kedvelői szórakozhattak.
A III.

Alsóbodok. A Generációk Találkozása országos kulturális rendezvény első napján a Vándor együttes és a lakszakállasi Boncák színjátszók előadását mintegy kétszáz gyermek kísérte figyelemmel, szombaton a rockzene, vasárnap pedig a népzene kedvelői szórakozhattak.

A III. Zoboralji Rockfesztiválon az Új Szó és a Vasárnap különdíját a hidaskürti Tŕŕŕ együttes, a közönségdíjat a dunaszerdahelyi Dysentery kapta. A zsűri – Buday Gergely, Lacza Gergő, Zsapka Attila és Emmer Péter – döntése alapján Ladányi Lajos szervezőtől és Fehér Miklóstól, Nyitra megye önkormányzatának alelnökétől, a fesztivál védnökeitől a fődíjat a Tŕŕŕ együttes vette át. A Magyar Ifjúsági Közösség díját a somorjai Snake Eat? s Rabbit nyerte, a legjobb énekes pedg Nádasdi Péter, a királyhelmeci Waterfall csapatának szólósa lett. A közönséget a megmérettetésben részt vevő zenekarok mellett a Galántáról érkező, 14 éves fiúkból álló Előtag zenekar szórakoztatta eredeti dalszövegeivel. Az ötvenesek is farmer- vagy bőrnadrágot húztak a P. Box, a Deák Bill Blues Band, a P. Mobil fergeteges hármaskoncertjére; az előzenekar a rockfesztivál tavalyi győztese, a Mortifer volt.

A vasárnapi szabadtéri istentiszteletet követően a Csemadok megalakulásának 55. évfordulójára emlékeztek Zoboralján. Az ünnepségen részt vettek a Magyarországról érkező Veresegyházi Hagyományőrző Népi Együttes és a vajdasági Kupuszinából érkező Krajcárka Népdalkör tagjai. „Baráti, már-már testvértelepülési szálak fűznek bennünket a kupuszinai (bácskertesi) barátainkhoz. E vajdasági faluban elsősorban a zoboralji Nagyhindről elszármazott lakosok élnek. Sok minden összeköt bennünket, közösek a gyökereink, talán még a gondjaink is, és csoportjaink vendégszereplésén túl az élet más területein is szeretnénk együttműködni” – tájékoztatott Ladányi Lajos.

A Generációk Találkozásának befejező napját ünnepivé varázsolta a zoboralji népviseletbe öltözött lányok és asszonyok fellépése. Az alsóbodoki sportpálya szabadtéri színpadán tíz régióbeli hagyományőrző együttes váltotta egymást, hogy zoboralji népdalokkal, és mára közkincsnek számító, lakodalmas jelenetekkel szórakoztassa közönségét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?