Gelléri és erdőhátkarcsai gyilkosság: Sz. István másképp látja

Bazin |

<p>Ma kezdődött a bazini Specializált Büntetőbíróságon a kétszeres gyilkossággal vádolt Sz. István pere. Az ügyészség szerint a férfi megölte két hitelezőjét, ő azonban ezt másként látja.</p>

Kovács Tibor benzinkutast 2012. június 29-én gyilkolták meg. Az esetet az áldozat felesége jelentette. A helyszínelő orvos megállapította, hogy a férfi halálát a fejét ért lövés okozta. Sz. Istvánt hamarosan elfogták, pozsonyi boltjában megtalálták a gyilkos fegyvert, és őrizetbe vették a tettest. A férfi ma azt mondta, Kovács válófélben volt, és szerette volna elkerülni, hogy a teljes vagyonát meg kellejen felezni a feleségével, ezért fiktív kölcsönszerződést kötött vele 7000 euróról. A vádlott ismerte az áldozatot, barátkoztak, illetve húsárut szállított a boltjának. Sz. István szerint Kovács egy alkalommal megkérte, szerezzen neki fegyvert. Ő később átadott neki egy revolvertt, amit elmondása szerint egy tolvaj hátizsákjában talált, aki lopni akart a boltjából.  Kovács állítólag ráfogta a fegyvert, és ezt mondta: "akkor fejezzük be másképp". Ekkor Sz. István elmondása szerint dulakodni kezdtek, és elsült a fegyver. "Nem tudom pontosan, hogyan történt. Vétkesnek érzem magam abban, hogy fegyvert adtam Kovács úr kezébe, de a halálában nem tartom magam bűnösnek" – mondta a férfi a bíróság előtt. Sz. István megerősítette, hogy ismerte a másik áldozatot, Andrej Wolfot is. Ő 2009. november 27 óta halott. A vádlott elmondta, Wolfnak kulcsa volt a hétvégi házához, mivel a barátja volt, és üzleti tevékenységükben kölcsönösen segítették egymást. Vallomásában azt mondta, hogy 2010-ben kertészek dolgoztak a telkén, és akkor nem volt ott hulla, így nem érti, hogy találhatták meg ott a tetemet. Állítólag ezzel kapcsolatban poligráfos vizsgálaton is részt vett. Az ügyészség álláspontja szerint Sz. István Erdőhátkarcsára csalta áldozatát, ahol két lövéssel végzett vele. A tárgyalás holnap folytatódik.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?