Gazdag programra számíthatnak a kassaiak az év második felében

<p>Kassa. Gazdag programot kínál a városba látogatóknak a K13 – Kassai Kulturális Központok szervezet az év</p><p>második felében.</p>

KOCSIS EDINA

Lesznek fesztiválok, kiállítások, koncertek és sok egyéb rendezvény. „Az első félévben a K13 szervezet 284 programot szervezett, ebből száznegyvenötöt a Kaszárnya–Kultúrparkban rendeztünk meg. Hat hónap mögöttünk van, hat pedig még előttünk. A kassaiakra még sok meglepetés vár” – közölte Tomáš Čižmárik, a K13 – Kassai Kulturális Központok szóvivője. „Az év második felében a legfontosabbak az olyan nemzetközi rendezvények lesznek, mint a Hang városa (Sound City Days), a hangművészetet, a rádióművészetet és az interaktív installációkat bemutató rendezvény, amely Közép-Európában egyedülállónak számít. Októberben a Fehér éjszakát is újra megrendezzük, amely ezúttal nem egynapos lesz, hanem az Alfa galériában folytatjuk a spanyol Penique Productions művészcsoport kiállításával, a Művészetek Csarnokában pedig a francia Elise Morin nagy CD-kből készült installációjával” – közölte Vladimír Beskid, a K13 szervezet programigazgatója.

Rendezvények

a szabadban

Sok rendezvényt nem zárt terekben, hanem a város közterein szerveznek. Ilyen egyebek mellett a közkedvelt Use The City fesztivál, a közelgő Nyár a parkban zenés programsorozat vagy a Lakótelepeink című rendezvény, valamint a Levesfesztivál. A napokban az amfiteátrum is feléledt, megkezdődött a közkedvelt filmfesztivál. De itt tartják meg az Open festet is, ahol a neves előadókon kívül a kassai együttesek is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra. Október második hete a színházkedvelőké lesz. A színházi napokon kísérleti, tánc- és testszínház fogja szórakoztatni a kassai közönséget. A november fő eseménye az ARS Nova kortárs komolyzenei fesztivál lesz, amelyet a Kassai Állami Filharmónia együttműködésével szerveznek meg. A sztárvendég Gidon Kremer lettországi hegedűművész lesz.

Elégedett

a programigazgató

Vladimír Beskid szerint nagy siker, hogy az Európa Kulturális Fővárosa óriásprojekt beruházásai és programjai fenntartását a K13 – Kassai Kulturális Központok szervezet sikeresen átvette a Kassa 2013 szervezettől. „A szervezetnek sikerült kultúrával megtöltenie a tavalyi év négy fő beruházását, a Kaszárnya–Kultúrparkot, a Művészetek Csarnokát, a SPOTs hőcserélő állomásokat és az Amfiteátrumot” – közölte a programigazgató. „Továbbra is nagyon jó az együttműködés a partnereinkkel, akik nagyon érdekes és sikeres programokat készítenek, mi is bekapcsolódunk a szervezésbe. Nagy sikernek tartom azt is, hogy sikerült elindítani Kassa dotációs rendszerét, és 200 ezer eurót szerezhettek a különböző szervezetek a kulturális rendezvényekre” – tette hozzá. A programok szervezése azért is fontos, mert a K13 szervezet köteles az uniós támogatásokból felújított épületeket öt évig arra a célra használni, amire a támogatást igényelték. Vladimír Beskid szerint ezek a programok is segítik a kulturális központok hosszú távú fenntarthatóságát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?