Régió

GALÉRIA: Megújult a Tompa Mihály Alapiskola

Rimaszombat | A felújítások újabb szakasza fejeződött be a nyáron a Tompa Mihály Alapiskolában, így a diákon egy megújult épületbe térhettek vissza ősszel.
Hegedűs Norbert

2021. október 20. 18:00

Tompa Mihály Alapiskola
Képek: Tompa Mihály Alapiskola

A Tompa Mihály Alapiskola történelmi épületének fokozatos felújítása már 2008-ban megkezdődött. Orosz István, az iskola igazgatója lapunknak elmondta, hogy amikor átvette az intézmény irányítását a „kis lépések” politikája alapján kezdték meg az épület fokozatos rekonstrukcióját. Az évek során az oktatási minisztérium támogatásával sikerült megoldani a tetőszerkezet és a pincehelyiségek teljes felújítását, ill. a tornaterem részleges rekonstrukcióját is. Önkormányzati támogatással multifunkciós pályát építettek, a tornaterem másik részét és a konyhákat sikerült újjá varázsolni. Ezen stratégia mentén kezdődött el az ablakok cseréje is, mely kezdetben pályázati pénzből, majd önerőből valósult meg. „Nagy örömömre szolgál, hogy az épület összes nyílászáróját lecseréltük 2021-ben” – mondta az igazgató.

Ha nincs pályázat, önerőből tataroznak

Az iskola megújulásához hozzátartozott az is, hogy minden osztálytermet igyekeztek a 21. század elvárásainak megfelelően kialakítani és új berendezésekkel felszerelni. Mára szinte minden osztályban interaktív tábla, vagy vetítő van, számítógéppel, mely a pedagógusok rendelkezésére áll. Orosz elmondta, hogy az iskola vezetésével és a pedagógusokkal abban egyeztek meg, hogy először az épület belsejének modernizálására koncentrálnak, hogy komfortosabb legyen a mindennapi oktatás, annak ellenére, hogy a város közvéleménye ezt nem láthatja kívülről. Az osztályok fokozatos felújítása nagyrészt saját forrásból történt, az iskola maga gazdálkodta ki az erre fordítható pénzt. A Novomeský utcai épület fele bérbe van adva, ha ezt a bevételt sikerül visszaigényelni az önkormányzattól, akkor az így kapott pénzt visszaforgatják, ezen kívül az iskolán kihelyezett reklámfelületek is hoznak pénzt, valamint a tornatermek bérbeadása is.

„Mostanra jutottunk el oda, hogy lehet kintről is valamit kezdeni” – mondta Orosz. 2019-ben megkezdték a főbejárát felújítását, 2021-ben pedig megújult az iskola elülső homlokzata, abból a pénzből, amit sikerül megspórolni a Covid miatt lecsökkent fenntartási költségekből, ill. önkormányzati támogatásból. Mivel az épület műemléknek minősül, a munkálatok során végig betartották a 2008-ban beadott nagy felújítási pályázatban jóváhagyott irányelveket.

Galéria
e-1
e-2
e-3
e-4
+7

Az osztálytermek is megújultak

Ezzel párhuzamosa az iskola egy nagyjából 19 ezer eurós összeget nyert az oktatási minisztériumtól olyan osztálytermek létrehozására, ahol a gyermekek nem a klasszikus módon tanulnak, hanem lehetőségük van lazább, modernebb körülmények között tanulni. A pénzből három speciális osztálytermet hoztak létre: az egyik terem zenei-művészeti oktatásra, a másik a nyelvek tanulására szolgál, könyvtár jellegű. A harmadik osztály speciális padokkal van ellátva, itt a projektoktatásra fókuszálnak és itt tartják pl. az ERASMUS-os akciókat. Ezek a termek is nyáron készültek el, az új bútorok egy részét rimaszombati cégek gyártották le.

Orosz István igazgató
Orosz István igazgató (A szerző felvétele)

Megtanultak együtt élni a Coviddal

Az igazgatót a koronavírus-járvány harmadik hulláma során szerzett tapasztalatokról is kérdeztük. „Megtanultunk a Coviddal együtt élni” – mondta. A tanárok egy része oltott, de nem mindenki és ha egyikük karanténba kerül, az problémát okoz. „Rengeteg tapasztalatot szereztünk mi is, a diákok is. A Covid nem jó senkinek. Ha ez sokáig folytatódik, tartok tőle, hogy a gyermekek ismeretanyaga ezt nagyon meg fogja sínyleni. Mondhatjuk, hogy nagyon jó a technika, de a gyermek a közösségi léttől nagyon elszakad, és ez hiányzik is nekik” – mondta Orosz. Az igazgató szerint még a nagyobb diákoknál is érezhető, hogy örülnek, ha iskolába jöhetnek. A hiányzások csak a diákok egy kisebb csoportjánál okoznak problémát, de az ő esetükben ez már a járvány előtt is tapasztalható volt, a Covid-járvány ezt csak felerősítette.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Kiralyhelmec covid osztály

VIDEÓ: Telt ház a királyhelmeci Covid-osztályon

osztály

Boltnyitás, iskolabezárás, 300 euró készpénz, kötelező oltás – összefoglaltuk a legfontosabb járványügyi változásokat

pfizer

Szavazzon: Ön mit gondol a kötelező oltásról?

Igor Matovic

Utalvány helyett készpénz – íme Matovič javaslatának története

Völner Pál

Lebukott a Fidesz államtitkára!

Új Szó

Miről ír a szerdai Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.