Régió

GALÉRIA: Leemelték a Bodrog vizéről a Domasa felé tartó Bohémiát

Ladmóc | Órákon át tartó felkészülés után tegnap délben egy hatalmas daru segítségével emelték le a Bodrog vizéről a Bohémia sétahajót, mely május 16-án indult útjára Prágából, hogy 7 ország érintésével, 3200 kilométer megtételével érkezzen meg a Domasa víztározóhoz.
Németi Róbert

2019. július 23. 16:58

- Németi Róbert felvételei

Nem kizárt, hogy a Domasa az egyedüli olyan víztározó Kelet- és Közép-Európában, melynek vizén nem lehet sétahajózni. Ezért a környező települések polgármesterei nemrég úgy döntöttek, ezen változtatnak. Igyekezetüket a kormány is támogatta, ezért május közepén útnak indítottak Prágából a Domasa felé egy sétahajót. A Bohémia május 30-án érkezett Magyarországra. A hajó útjáról vezetett hajónaplót naponta közzétették a világhálón, ahol egyebek mellett a budapesti, vagy a vízi út utolsó állomásáról, a ladmóci megérkezésükről is említést tettek. „Miután megállapodtak a polgármesterek, sikerült állami támogatást szerezni a hajó leszállítására. Mivel Prágából indult, megterhelő, hosszú út van mögöttünk. Hihetetlen távot tett meg, számomra külön élmény volt, hogy az utolsó szakaszon én is vezethettem a hajót és a fiam is. Kiemelése nagy munka volt, de szerencsére jó szakemberekre bíztuk a feladatot. Domasáig azonban kilencven kilométert kell megtennünk egy kamion segítségével” – tájékoztatott Miloš Lukáč, aki a hajó szállításáért felel. A hajó eddig Csehországot, Németországot, Ausztriát, Magyarországot és Szlovákiát érintette. Míg az út első részét a Dunán tették meg, Szlovákia felé már áthajóztak a Tisza vizére. A Bodrog vizéről egy Csehországból érkezett, 700 tonnás emelőerejű daruval emelték rá a közelben várakozó kamion platójára, mely a következő napokban indul el a Domasára. 

Galéria
gallery-image-1
gallery-image-2
gallery-image-3
gallery-image-4
+8
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

A PS magyar platformja

A legjobb idővel került a döntőbe a szlovákiai kajak négyes

Bugár Béla videóban magyarázza a találkozását Kočnerral

Csak a hulladékelhordást bíznák külsős cégre Párkányban

Gelle csak magára számíthatott, de így is olimpiai kvótát szerzett

Vonzóbbá tennék 
a felsőoktatást

Legfrissebb galériák
Olvasta már?