Öt hónapos késéssel, de végre hivatalosan is megnyitották a szürnyegi hidat (KÉPEK)

GALÉRIA: Átadták a szürnyegi hidat

Bár az eredeti tervekhez képest nagyjából öt hónapot késett a felújított szürnyegi híd átadásával Kassa Megyei Önkormányzata (KSK), de ma délelőtt végre hivatalosan is megnyitották a forgalom előtt a mintegy 4 millió euróból megújult, a megye leghosszabb és legkomplexebb hídszerkezetét.

Ahogy arról már korábban többször is beszámoltunk, az első ízben 2022 októberére tervezett megnyitót az építkezés során váratlanul felbukkant technológiai problémák miatt tolták ki tegnapra, ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a munka igazából még most sem fejeződött be. Bár a hidat már mindkét irányban megnyitották, a szerkezet forgalomkövető kamera- és tömegmérő rendszerét és a híd megvilágítását még be kell szerelni, a híd körüli területet el kell simítani, s bármilyen őrültségnek is hangzik, de a híd útburkolatának legfelsőbb, mint egy négy centiméteres rétegét is el kell távolítani és újra kell cserélni. Az utóbbira pusztán azért van szükség, mert a kemény fagyok beállta előtt egy olyan provizórikus aszfaltburkolattal fedték be a szerkezetet a szakemberek, amely hosszú távon és minőségi szempontból nem felel meg a híd felújításánál megszabott kritériumoknak.

„Ez volt a megye legigényesebb útépítési projektje, az elmúlt két évben szó szerint kitöltötte a mindennapjainkat. A kezdetektől fogva az volt a célunk, hogy minél hamarabb biztonságos hidat adjunk át a lakosoknak. Az előre nem látható körülményeket, amelyek megnehezítették a rekonstrukció zökkenőmentes előrehaladását, senki sem tudta befolyásolni. Azonban merem állítani, hogy a nehéz körülmények ellenére sikeresen teljesítettük a kihívást. Köszönöm minden lakosnak, hogy türelmesen tiszteletben tartották a forgalomkorlátozásokat” – mondta Rastislav Trnka kassai megyeelnök.

A felújított híd minőségét január végén teherbírási próbával ellenőrizték, amely alapján a Tőketerebesi Járási Hivatal Közlekedésügyi Osztálya úgy döntött, hogy a hídszerkezet a felújítás után teljes mértékben megfelel a szabványos teherbírásnak, ezért alkalmas a megnyitásra. A megnyitón a közlekedési minisztérium államtitkára, a munkát kivitelező SMS nevű vállalat és a KSK Útkezelő Vállalatának (SC KSK) képviselői mellett számos környékbeli település első embere, többek között Pataky Károly királyhelmeci és Petrikán Péter Nagykaposi polgármesterek is megjelentek

Galéria

„A hidat valóban hónapokkal ezelőtt kellett megnyitni, s emiatt számtalan lakos fejezte ki érdeklődését a hivatalban, hiszen hosszú időn át egy viszonylag nagy kerülőutat kellett tenniük a lezárás miatt. A késés ellenére azonban egy év leforgása alatt sikerült befejezni a munkálatokat, s bízunk benne, hogy az elkövetkezendő néhány évtizedben nem lesz szükség semmilyen komolyabb beavatkozásra. A köszönet elsősorban a lakosoknak jár, hálásak vagyunk a türelmükért” – nyilatkozta az Új Szónak Pataky Károly, Királyhelmec polgármestere, a KSK alelnöke.

„Természetesen az Ung-vidékiek, beleértve a nagykaposiak sem örültek, amikor szóba került a híd teljes lezárása, ugyanakkor meg kell érteni, hogy a lezárás és az azt követően átfogó felújítás csakis az itt élők és az errefelé közeledők testi épségének megőrzése céljából történt. Nem kizárt, hogy a Tőketerebesi járásban élők valamivel több útfelújítással szembesültek az előző években, ugyanakkor már Nagykapos környékén is olyan projektdokumentációk kerültek jóváhagyásra megyei szinten, mely a közeljövőben több kilométernyi útszakasz felújítását biztosítja. Több helyről is hallottuk már, hogy hamarosan sorra kerül a Királyhelmec és Nagykapos között, a Latorca folyó felett átívelő híd felújítása is. Én erről semmit sem tudok, arról viszont biztos információim vannak, hogy a Vaján és Nagykapos közötti felüljáró mihamarabbi rekonstrukcióra szorul” – tette hozzá Petrikán.

A szürnyegi híd szerkezetének leromlott állapotát 2021 júniusában észlelték, amikor a gerendák egy részén statikai repedések jelentek meg. A KSK Útkezelő Vállalata ezt követően azonnal lezáratta a hidat. 2021 őszén 11 gerendát eltávolítottak, és a híd egy részén ideiglenes hidat építettek, hogy a korlátozott teherbírású járművek áthaladhassanak. Később azonban kiderült, hogy még ezek az intézkedések sem tudták megakadályozni a szerkezet további romlását, aminek következtében a híd szerkezeti-műszaki állapotát VII-as, azaz leromlott állapotúnak minősítették át. A 2022 márciusában végzett rendkívüli vizsgálat alapján a mérnökök a híd azonnali bezárását javasolta. Az SMS a.s. nevű vállalat 2022 áprilisában kezdte meg a felújítási munkálatokat, melyek összköltsége a kiegészítési munkálatokon kívül közel 4 104 000 eurónak felel meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?