GALÉRIA: Ahol úgy érzik, mintha megállt volna az idő

tűzoltóállomás
Debrőd |

A Szepsihez közeli Debrőd tűzoltószertára olyan, mintha tegnap tették volna le a felszerelésüket a tűzoltók. Pedig a 70-es években használták utoljára.

Somody János, Debrőd alpolgármestere elmondta, a helyi önkéntes tűzoltócsapat évtizedekkel ezelőtt megszűnt. „Akkor még egy olyan csapat volt a faluban, amely bármikor bevethető volt. Tőlünk nem messze, Stószon volt egy gyár, ahol rendszeres gyakorlatokat tartottak. Oda riasztották a környék tűzoltóit, mintha tűz lenne, és mindenkinek a lehető legrövidebb idő alatt a helyszínre kellett érnie. Ezekre a gyakorlatokra azokkal a Praga típusú teherautókkal vonultunk ki, amelyek most is a debrődi tűzoltószertárban parkolnak. Mindvégig működőképesek voltak, sőt, szerintem ma is be lehetne indítani őket, csak egy kis törődést igényelnek” – nyilatkozta lapunknak az alpolgármester, aki szintén az önkéntes tűzoltógárda tagja volt. Ahogy a helyiektől megtudtuk, a tűzoltószertár fölött lévő klubhelyiség a rendszerváltásig működött, utána még volt ott néhány rendezvény, de a tagok kiöregedtek, és az utánpótlás hiánya miatt megszűnt a klub. „A tűzoltócsapat a hatvanas években élte a fénykorát. Önkéntes munkákat szerveztek, bekapcsolódtak az építkezésekbe. A csapatról azokban a krónikákban is olvashatunk, amelyek máig megvannak, a szertárban őrizzük őket. Simon Gusztáv volt a tűzoltócsapat parancsnoka és a szertáros, neki köszönhető az, hogy minden megmaradt eredeti állapotában. A tűzoltószertár most pontosan úgy néz ki, mint amikor évtizedekkel ezelőtt felakasztották a szögre a szekercét és a derékszíjat, eltették az egyenruhát és leparkolták a kocsikat. Mintha megállt volna az idő” – mondta Somody János. 

Galéria

A korabeli berendezések, a Praga márkájú teherautók, a manuális szivattyú, a korabeli sisakok, egyenruhák és a fennmaradt teljes adminisztráció – köztük az összes tagsági könyv az 1920-as évektől kezdve – láttán azi időutazásban lehet része a látogatónak. „A szertár és minden, ami benne van, a község tulajdona. Simon Gusztáv halála után minden ott maradt, úgy, ahogy ő hagyta. A volt csapattagok is a szívükön viselik a felszerelés sorsát. Előfordult, hogy egy-két dolgot kölcsönadtunk kiállításra” – nyilatkozta lapunknak Gergely Papp Adrianna, Debrőd polgármestere, aki az épület rekonstrukciója után tűzoltómúzeumot szeretne nyitni. Mivel a faluban nemsokára vendégházat megnyitnak, még több látogatóra számítanak. „A múzeum nagyban hozzájárulna a turizmus fejlődéséhez, hiszen egyedülálló dologról van szó. A falu vezetése mindig fontosnak találta megóvni és megmenteni a történelmi és kulturális értékeket, így maradt fenn a helyi Szent László legenda, és így épült meg például a növénytemplom is” – zárta a falu polgármestere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?