Galántán több tej fogy

Galánta |

<p>A Galántai járásban a tejautomatáknak köszönhetően néhol a duplájára nőtt az eladott tej mennyisége.</p>

A mezőgazdászok szerint azonban a tejautomatáknem oldják meg teljesen gondjaikat, ugyanis a napi tejtermelés csupán töredékét tudják ilyen módon értékesíteni.

A nádszegi mezőgazdasági vállalat március elején helyezte üzembe tejautomatáját, azóta 70 literről 150-re nőtt az eladott tejmennyiség. Korábban csak reggelente árusították a friss tejet a falu központjában. „A növekedés éppen annak köszönhető, hogy az automatából a nap bármelyik szakaszában és hétvégenként is vásárolhatnak” – nyilatkozott lapunknak Gútai Árpád, a vállalat vezetője.
Tejautomaták vagy speciális tejesautó vásárlására állami támogatást igényelhetnek a vállalatok, az összeg legfeljebb 7 ezer euró lehet. A támogatásra a kérvények leadási határidejét a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség (PPA) többször meghosszabbította. A támogatásra a nádszegi vállalat is pályázott, egyelőre azonban még nem tudják, milyen összeget kapnak a berendezésre. A vállalat számításai szerint, a támogatás folyósítása esetében, két év, míg megtérül a berendezés ára.

A királyrévi mezőgazdasági vállalatban februárban helyezték üzembe az ún. tejexpresszt. A vállalatból speciális járművel hordják a tejet a környék településeire. A tejexpressznek köszönhetően naponta 600 liter tejet tudnak eladni, korábban, míg heti két alkalommal a vállalatból vásárolhatták a lakosok a tejet, hetente 350–400 litert tudtak értékesíteni.
Szikura Ferenc, a vállalat igazgatójának tájékoztatása szerint gazdasági szempontból nem egy jövedelmező megoldásról van szó. „Az 50 centes literenkénti eladási árból ki kell gazdálkodnunk az autó fenntartási költségeit, fizetnünk kell a sofőrt, nem beszélve a rengeteg adminisztrációról. Ha a költségeket leszámítjuk, ugyannyi marad, mintha a tejfelvásárló vállalatnak adnánk el a tejet. Akkor lenne kifizetődő, ha hetven-nyolcvan centbe kerülne az autóról a tej. Viszont egyelőre az a legfontosabb, hogy a lakosok megszokják ezt a fajta eladást és prioritás, hogy a hazai termékek vásárlására motiváljuk az embereket” – vélekedik Szikura.
A járásban még Ábrahámban működik tejautomata, Nagyfödémes központjában pedig a napokban helyezik üzembe a berendezést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?