Fütyülő oszlop és fénykút

Vágsellye. Augusztus közepéig a városházán, azt követően pedig augusztus végéig a vágvecsei kultúrházban tekinthetők meg azok a tervek és makettek, amelyek Vecse városrész egyik közterének lehetséges építészeti elrendezését ábrázolják.

Vágsellye. Augusztus közepéig a városházán, azt követően pedig augusztus végéig a vágvecsei kultúrházban tekinthetők meg azok a tervek és makettek, amelyek Vecse városrész egyik közterének lehetséges építészeti elrendezését ábrázolják.

A három egyéni projekt a Pozsonyi Magán Művészeti Középiskola három végzős diákjának érettségi szakdolgozata, amely az iskola két – immár vágvecsei illetőségű – tanárának, Roman Bezáknak és Peter Fašanoknak, valamint Imrich Pleidel vágsellyei főépítésznek az együttműködése nyomán jött létre.

A munkákat az említett szakemberek a vágsellyei városházán Botka Ferenc alpolgármester jelenlétében mutatták be.

Roman Bezák elmondta, diákjaiknak lehetőséget szerettek volna adni arra, hogy ne csak a műteremben, hanem közvetlenül a terepen – az „ügyfelekkel” szorosan együttműködve – öntsék formába egy konkrét terület rendezéséről alkotott elképzeléseiket.

Ezúttal a vecsei Pribina térről van szó, vagyis a templom, a Jednota szupermarket és a kultúrház közötti terület rendezéséről. A három alkotó között akadt, aki gyermekjátszótérként is használható, a területet kettészelő főút felett átívelő gyalogjárdával biztonságosabbá tett teret képzelt el, a másik diák szökőkutat és pihenőhelyeket képzelt a területre, a harmadik egy fénykutat, amely hasonló egy kör alakú szökőkúthoz, de nem víz folyik benne, hanem esténként színes fényekben úszna, nappal pedig a közepéből kiálló rúddal napóraként is szolgálna.

A parkon spirális alakban keresztül-kasul vezető sétányok mentén pedig olyan kis oszlopokat – sípokat –állítanának fel, amelyek a szél hatására különféle hangokat adnak ki. Botka Ferenc alpolgármester elmondta, a képviselő-testület tagjaival is mindenképpen megismertetik a bemutatott munkákat, hiszen az említett vecsei térség rendezése a város terveiben is szerepel, és nem kizárt, hogy azok megvalósításában a pozsonyi diákok ötleteit is felhasználják majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?