Futószalaggal osztályoznak

Ipolyság. Másfél millió korona értékű osztályozó gépsor segíti a szelektív hulladékgyűjtést a városban.

A napokban az üveghulladékot védő tetőszerkezetet is felszerelik a szemétgyűjtő és -feldolgozó udvar területén. Ez év januárjában kapott az Ipoly mente és a Hont Településeinek Társulása a Szelektív Hulladékgyűjtésért nevű szervezet 1,9 millió koronát a reciklációs alaptól a tevékenység második szakaszára. Még ebben az évben kétszárharmincezer koronából konténereket és négyszázezer koronából egy mérleget is beszereznek, jelenleg folyik a közbeszerzési eljárás.

Gubiš Ágnes, a társulás igazgatója elmondta, a szervezet évről évre bővül. Az első dotációt 2005 nyarán kapták, 2,2 millió koronából alapozták meg a tevékenységüket. Mivel másfél év után a reciklációs alap szakemberei úgy találták, jól működik a társulás, túlteljesítik az előírt mennyiségeket, újabb pénzösszeget kaphattak a fejlesztésre. Az így vásárolt futószalag segítségével sokkal hatékonyabban és gyorsabban lehet majd az összegyűlt hulladékot szétválogatni, Az új dotációval jócskán emelkedett a minimális leadandó mennyiség, műanyagpalackokból például száz százalékkal. A papírhulladék és a műanyagflakonok tekintetében többszörösen túlteljesíti a társulás a kívánt mennyiséget, az előbbiből 36 tonnát, utóbbiból pedig 65 tonnát kell szállítani. Ezt már hónapokkal ezelőtt elérték. Üvegből 87 tonnát kell leadni, még van mit behozni, de ez nem okozhat gondot. A többrétegű- (tetrapack) és a fém csomagolóanyag tekintetében viszont nehezebb dolga van a szervezetnek, pedig itt kevésbé emelkedett a mennyiség. Tetrapackból a nyolc tonnához még jó két tonna hiányzik, fémhulladékból 3,5 tonna, ennek egyelőre a háromnegyede gyűlt össze. Gubiš Ágnes szerint masszív kampányba kell kezdeni, hogy év végéig összegyűljön a szükséges mennyiség. A szervezet több felvilágosító akciót tartott már, legutóbb szeptemberben tízezer darab szórólapon ismertették az egyes hulladékanyagok lebomlási idejét.

Összefogtak a járások és a községek

A szervezet 2004-ben alakult 21 település részvételével. Két megye (Nyitra és Besztercebánya) egy-egy járásának (lévai és nagykürtösi) községei fogtak össze a szelektív hulladékgyűjtésért Ipolybéltől Nagycsalomjáig, Palásttól Ipolyságig. 2007-ben újabb hat falu csatlakozott, bővült a járások száma, hiszen a korponai járásba tartozó Rakonca is tagja lett a szervezetnek. Jelenleg lépett be Kistompa és Felsőszemeréd is, két falu melynek vezetői az alapításnál az utolsó pillanatban meggondolták magukat, és kimaradtak a társulásból. Nemrég újabb öt település, a nagykürtösi járásból Apátújfalu és környéke is jelezte belépési szándékát. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?