Füstölgés tajtékpipából mesterfokon

Léva |

<p>Rangot és tekintélyt sugározott egykor az értékes tajtékpipa, melynek díszítését, címerrel, vadászjelenettel való ékesítését is fontosnak tartotta&nbsp; annak tulajdonosa &ndash; derül ki azon a pipatörténeti kiállításon, melyet a lévai Barsi Múzeumban nyitottak meg. Novák Margaréta történész-régész, a megyei fenntartású intézmény munkatársa, a&nbsp;kiállítás kurátora elmondta, egy nemzetközi pipakonferenciával kezdték a december 1-jéig látható kiállítást.</p>

„Még 1999-ben kezdtem foglalkozni ezzel a témával, amikor családi látogatáson voltam a néprajzos kolléganővel a kassai származású, Endréden élő Miron Mihalič műgyűjtőnél. Vendéglátónknak értékes porcelán gyűjteménye volt, otthonát történelmi értékű bútorok díszítették, emellett gazdag pipagyűjteménnyel rendelkezett. Lázasan beszélt a gyűjtőszenvedélyéről“ – monta Novák Margaréta. Az első pipatörténeti kiállítást 2008-ban rendezték meg a Barsi Múzeum kiállítótermeiben. A nyitrai pipaklub tagjai már az első lévai kiállításon részt vettek. Novák Margaréta később részt vett a pipaestjeiken és 2003-ban a pipaklub tiszteletbeli tagjává választották. „Egyfajta kapocs lettem az egyszerű, bolhapiacon, hirdetések útján gyűjteményüket gyarapító pipatulajdonosok és a konferenciákat, kiállításokat, ismeretterjesztő és baráti találkozókat szervező szakmai körök tagjai között“ – egészítette ki az elmondottakat Novák Margaréta. A lévai szakember sokat tanult a budapesti Ridovics Anna művészettörténésztől és számos kiállításon, szakmai találkozón vett részt. Az idei nemzetközi pipatörténeti konferenciára meghívta a múzeumokban dolgozó történészeket, a téma iránt érdeklődő gyűjtőket Szlovákiából, Magyarországról és Csehországból. Az első ilyen jellegű konferenciát 2011-ben rendezték meg Léván. A szervezők úgy gondolták, hogy kétévente találkozhatnának, és az ötletet Ján Dano a Barsi Múzeum igazgatója is támogatta. Megünnepelték az idén tízéves nyitrai pipaklub évfordulóját. A gyűjtők polgári társulásának munkáját Nyitra megye önkormányzata is támogatja. A Léván bemutatott 523 pipa a klub és a polgári társulás tagjainak gyűjteményéből származik. Pipatartók, dohánytárolók, szivarvágók is láthatók a nem mindennapi kiállításon. A látogatók megtudhatják, hogy kezdetben büntették a nőket a pipázásért. Megvesszőzték őket, ha nyilvános helyen rajtakapták őket a pipázáson.

„A pipakészítés különféle módjaival ismerkedhetnek meg a látogatók, megtudhatják, hogy a dohányból nem csak a pipa alapot készítik, hanem a cigarettát és a szivart is. Az amerikai rabszolga kukoricacsuhéból készítette a pipáját, elterjedtek voltak a fából készült pipák, a rangosabb férfiak porcelánból és üvegből készült pipákkal büszkélhedhettek“ – fejtette ki Novák Margaréta.

 

Lassúsági pipaszívó verseny

A lévai várban stílusosan bemutatják a török kori pipákat. A használati eszközt az évek során művészeti tárgyakká fejlesztették, miniatűr festményekkel, arany és ezüst kupakokkal ékesítették. Nyitrán a lévai megnyitó után lassúsági pipaszívó versenyt rendeztek, ahol csaknem félszázan fújták a füstöt. (szaz)

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?