Fűben az orvosság, borban az igazság?

Legalizálni, vagy nem legalizálni? – erről folyt a vita az idei Kozel Klikkfest világzenei sátrában ÉrsekújvárottSomogyi Tibor felvételeiEnnyire nyitott még sosem volt a világ, mint manapság, hiszen mindent szabad, ami nem tilos. Néhol például teljesen legálisan lehet könnyű drogokhoz jutni, míg másutt kemény börtönbüntetés, némely iszlám államban pedig halálbüntetés jár érte. Le kell szögezni azt is, hogy az orvostudomány mai állása szerint minden olyan szert drognak nevezünk, amely bekerülve az ember szervezetébe, hatással van rá. Drogot tartalmaz a cigaretta, a kávé, de a gyógynövények hatóanyagát is ezzel a kifejezéssel illetik. Ebből a szemszögből vizsgálva jogosan merülhet fel a kérdés: miért tolerálja a társadalom az egyiket, és miért tiltja a másikat?

A jó üzlet titka

Fölösleges, sőt reménytelen volna azt kutatni, mióta él az ember drogokkal. Azóta, hogy rájött: néhány növény kivonata különös hatással van az emberi szervezetre, elsősorban a tudatra. A kokacserje termesztése csakúgy a dél-amerikai valósághoz tartozik, mint a mákültetvények Pakisztánhoz, Afganisztánhoz. Kender meg mindenhol terem – már csak azért is, mert nagyon fontos nyersanyag, a textilgyártástól a papírgyártásig számos felhasználási területe van. Hogy egyes fajtáinak bizonyos részeit a művelt világ ma minden tiltás ellenére is szívja, az más lapra tartozik. És hogy miért fogadja el a már említett művelt világ az alkoholt, a kávét, a cigarettát? Hagyományai vannak – állítják, amiben van is némi igazság, hiszen már a régi rómaiak is előszeretettel hangoztatták, hogy „borban az igazság”, és számtalan bordal bizonyítja, hogy nincs talán olyan kultúrkör széles e világon, amely ne emelte volna kultusz szintjére a borfogyasztást. Hogy mást ne említsek, maga Petőfi írja egyik költeményében: „Aki inni nem mer,/ ha talán ember is,/ de nem magyar ember!” Hasonló a helyzet a kávéval, melyről hajlamosak vagyunk elhinni, hogy „a legtöbb, mi adható”, és bár ki nem állhatjuk a szagát, azért elhisszük, hogy kubai szivart szívni fennkölt dolog.

A háttérben azonban ott van egy fontos mozgatóerő: a haszon. A tényleg csak kivételes alkalmakkor fogyasztott „legnemesebb nedűktől” eltekintve a szeszipari termékek előállítása fillérekbe kerül. A gyártók az előállítási ár többszörösének megfelelő haszonkulccsal dolgoznak; érvényes ez a dohányipari luxuscikkekre is, hiszen a több száz koronába kerülő szivart a kubai munkás egy-két dollárnak megfelelő napi díjért sodorja látástól vakulásig.

Állam bácsinak pedig semmi más dolga nincs, mint hogy szemet hunyjon a korlátlan terjesztés fölött, bezsebelje az adót, és olykor ellenkampányt folytasson, a rend őreivel pedig rendre begyűjtesse az illegális szesz- és cigarettaterjesztőket. Mert jobban megy az üzlet, ha nincs konkurencia.

Ez nagyjából a „legális drogpiac” működési elve.

Öt dudás egy csárdában

Arról a másik, árnyékos oldalról folyt a vita az idei Kozel Klikkfest világzenei sátrában Érsekújvárott július 1-én. Legalizálni, vagy nem legalizálni – volt a címe, és a szervezők hitoktatót, iskolaigazgatót, parlamenti képviselőt, emberi jogi aktivistát, valamint a budapesti Kendermag Egyesület szóvivőjét kérték fel, hogy tegyenek igazságot a dologban, nevezetesen, hogy büntessék-e a lágy drogok – elsősorban a marihuána – élvezőit.

„Két hónappal ezelőtt módisítottuk a büntetőjogi perrendtartást és a büntető törvénykönyvet – mondta Farkas Iván, az MKP parlamenti képviselője. –. A döntést megelőzően nagyon sok szakértői véleményt hallgattunk meg pro és kontra, figyelembe vettük a magyarországi tapasztalatokat is, mivel ők egy lépéssel előttünk vannak, és a polgárjogi tömörülések véleménye sem volt közömbös számunkra. Döntésünk meghozatala során az igazságügyi miniszter véleményére hagyatkoztunk leginkább, mivel ő volt a törvény beterjesztője; az általa előterjesztett anyag kapcsán először is azt kellett eldöntenünk, hogy akarunk-e egy kis lépéssel „európaiasodni”, vagy egy nagy lépéssel közelítünk egyfajta holland-brit liberális megoldás felé. A miniszter úr érvelése szerint nincs határ a könnyű és a kemény drogok élvezői között, a kábítószer-élvezőket nullától három évig terjedő büntetéssel kellene hogy sújtsa az igazságszolgáltatás. Azt azonban nem kívánja, hogy a cannabis élvezői súlyos büntetéseket kapjanak, ezért egy új büntetőjogi kategóriát, a közmunka bevezetését javasolta. Egy másik jelentős változás, hogy az új törvény értelmében már nem az egy adag birtoklása lesz büntetendő, hanem az egy napi adagé. A határ valamelyest ezzel is kitágult.”

Mivel az állítólag lépéselőnyben lévő Magyarországon a kábulathoz való jog politikai vihart kavart, és az alkotmánybíróság elé került, Magyar Béla hitoktató vetette fel az alapvető kérdést: minek a hiánya viszi az embert arra, hogy elkábítsa, a valóságon mesterségesen túltegye magát?

„Az ösztönös, jogos vágyak kábítószerrel való kielégítését követően, a mámor után az ember rádöbben: nem lényegében élte meg a lényeget. Ezért tartom a kábítószert szörnyű zsákutcának. Erkölcsileg pedig nem lehet igazolni azt, hogy jogom van-e a kábulathoz, mert ez nem csak az egyént érinti, hanem a családot és a társadalmat is. Az alapvető gond a szeretethiány és az, hogy nem építünk ki önmagunkkal pozitív kapcsolatot, nem jövünk rá, milyen nagyszerű dolgokra képes lény az ember. Ha van bennünk annyi áldozatkészség és türelem, hogy a vágyainkat természetesen elégítsük ki, hogy megdolgozzunk érte önmagunkon, az a személyiségfejlődés szempontjából egy nagyon pozitív élmény. Azért zsákutca a kábítószer, mert aki kipróbálja, az igazi örömöket már nem képes megélni.”

Mi a helyzet az iskolákban?

A szülő általában előszeretettel hisz abban, hogy az ő gyermeke soha nem nyúlna drogokhoz. Az iskolaigazgató már közelről sem ennyire naiv; hiszen a felmérések sok mindenről árulkodnak...

„Megdöbbentett, amikor egy felmérés nyomán kiderült: diákjaink huszonöt százaléka már valamilyen módon hozzájutott a drogokhoz – mondta Andruskó Imre, a komáromi Selye János Gimnázium igazgatója. – Vannak itt diákjaim, akik a feltett kérdést, hogy kell-e legalizálni, vagy sem, a könnyű drogokat, naponta megválaszolják helyettem, hiszen előadásokat szerveznek a gimnáziumban a témáról. Nem tartom ésszerű dolognak, hogy ha például Magyarországon egy fiatalnál találnak három szál füves cigit, becsukják akár két évre. Volt ilyen Magyarországról érkezett diákunk, akinek mi adtunk esélyt az újrakezdéshez. Úgy látom, hogy egy botlást nem volna szabad ilyen módon büntetni, de ez nem azt jelenti, hogy el tudnám fogadni akár a könnyű, akár a kemény drog legalizálását. Ami pedig a legfontosabb: különbséget kellene végre tenni a fogyasztó és a forgalmazó között.”

A másik oldal

Magyarországon nagyon éles viták alakultak ki arról, hogy egyáltalán büntetőjogi kategória-e a kábítószer használat. Néhány civil szervezet azt is megkérdőjelezi: van-e haszna az úgynevezett elterelésnek, vagy a megelőzésre kellene fektetni a hangsúlyt?

„Nálunk bizonyos alternatívákat kínálnak fel azoknak a drogfogyasztóknak, akiket eljárás alá vonnak – közölte a hallgatósággal Sárosi Péter, a Társaság a Szabadságjogokért egyesület képviselője. – Hat hónapig tartó úgynevezett elterelésen, tehát kezelésen vagy prevenciós képzésen kell részt venniük ezeknek a fogyasztóknak. Mi viszont azt mondjuk, hogy a sikeres kezelés kulcsa az önkéntesség; az, hogy a drogfogyasztó tudatára ébredjen problémájának, ezért kényszer alapú rendszer formájában nem működhet. Ugyanakkor vannak alkalmi fogyasztók, tehát fiatalok, akik kísérleteznek ugyan a drogokkal, de nem váltak függővé, és csak rontja a helyzetüket, ha a rendőrség beleavatkozik az ügybe. Mi azt szeretnénk, ha a drogfogyasztókat egyáltalán nem fenyegetné a büntetőjog Magyarországon, és Szlovákiában sem.”

Juhász Péter, a Kendermag Egyesület szóvivője annak a véleményének adott hangot, hogy az államnak kellene felügyelnie a könnyű drogok forgalmazását – mint történik az Hollandiában, Kanadában vagy Spanyolországban is.

„A legalizálás azt jelenti – zárta a témát –, az állam figyel arra, hogy ki, mit, mikor, kinek, hogyan, milyen körülmények között ad át; hogy milyen minőségű az az anyag, hiszen ebből vannak a túladagolásból adódó halálesetek. Ki kapja meg a drogot? Kérdezi-e a díler valakitől, hogy betöltötte-e a tizennyolcadik életévét? Ezt jelenti a legalizálás: hogy az állam felügyeli a drogok kereskedelmét, forgalmát, fogyasztását, és nem hagyja, hogy bűnözők irányítsák a kereskedelmet, mert jelenleg ez történik. Meggyőződésem, hogy mindannyiunk közös érdeke az, hogy kevesebb legyen a kábítószer-fogyasztó” – fejtette ki Juhász Péter.