Leghamarabb 2026-ban nyithatják meg a látogatók előtt a krasznahorkai várat (FOTÓK és VIDEÓ)

FOTÓK: Így halad a krasznahorkai vár felújítása
Krasznahorkaváralja |

A Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) alatt működő krasznahorkai várban bár apró, de annál biztosabb lépésekben haladnak előre a munkával a szakemberek. A vár alatti területen és a várban zajló munkálatokat a kedden a sajtó képviselőinek is bemutatták, a részletekről, köztük a vár megnyitásának időpontjáról Bransilav Panis, az SNM vezérigazgatója informálta az újságírókat.

Ahogy azt a vezérigazgató a vár bejárásának legelején elmondta, immár tizenkettedik éve dolgoznak a vár átfogó rekonstrukcióján.

„Nagyon örülök, hogy a munka mind a vár alatt, mind a váron nagyszerű ütemben halad. A lenti büfék alapjait már lerakták, a domboldalon is előrehaladtak a felújítási munkálatok, és már néhány olyan részt is láthatunk a várban, amelyet már kijavítottak a szakemberek, de olyan részeket is, ahol a restaurátorok hamarosan befejezik a munkát. Nagyon öröm számomra, hogy a munkálatok az ütemterv szerint haladnak”

– mondta Panis, aki többször is kihangsúlyozta, hogy az emberek főleg arra kíváncsiak leginkább, hogy mikor léphetnek be az első látogatók látogatók a várba.

„Ez egy nagyon nehéz kérdés, s őszintén szólva nem nagyon örülünk, hogy válaszolnunk kell rá. A kormány idén nyáron módosította a krasznahorkai vár teljes befejezésének határidejét 2026-ra, de ettől függetlenül a munka az ütemterv szerint halad. Ez azt jelenti, hogy jövő éven érhetjük el a munkálatok első mérföldkövét, nyáron pedig a másodikat. Ezek azok a munkarészek, amelyek jelenleg a vár alsó és középső részében zajlanak. Remélem, hogy semmi sem fog minket meglepni, és minden munka zökkenőmentesen halad tovább. A felső várban a tervezők jelenleg egy építési engedélyeztetési folyamaton dolgoznak, hogy a jövő év elején elkezdhessük a pályázati eljárást. Előtte azonban el kell végeznünk egy megvalósíthatósági projektet, és hasonlóképpen jövő nyáron szeretnénk elkezdeni a felső vár felújítását, hogy már a jövő szezonban elkészülhessünk vele” – tette hozzá a vezérigazgató.

Mint kiderült, a kastély tényleges megnyitása igazából a várba vezető vízvezeték megoldásától függ, amelyek már egy ideje folyamatban vannak. Panis ennek kapcsán azt is elmondta, hogy ezt a folyamatot a vár alatti település önkormányzata intézi, amely reményei szerint a lehető legeffektívebb módon végzi a dolgát.

„Igazából ennek a folyamatnak a befejeztével tudjuk majd megsaccolni, hogy mikor engedhetjük be az első látogatókat a várba. Ennek a problémának a megoldása azonban az önkormányzattól és a vízügyi szakemberektől függ, nem tőlünk. Az összes többi probléma technikai jellegű. A tető egyes részeit még helyre kell állítanunk, melynek kapcsán már benyújtottuk az építési engedélyhez szükséges dokumentumokat. A másik probléma az, hogy a tető egyes részein is hibákat találtunk, amelyeket meg kell oldanunk, de ott az jelenti a problémát, hogy nem tudunk megegyezni a műemlékvédelmi hivatallal. Egyelőre csak módszertani útmutatással rendelkezünk. Ezek tehát a legfontosabb kérdések, amelyekkel foglalkoznunk kell. Ha ezeket sikerül időben megoldanunk, akkor 2026-ban a kastélyt teljes mértékben megnyitjuk a látogatók előtt” – zárta Branislav Panis

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?